Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Hamarosan elkészülnek a gyulai zeneiskola felújítási munkálatai

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • S. E.HÍREK • 2015. szeptember 11. 09:00
Hamarosan elkészülnek a gyulai zeneiskola felújítási munkálatai
Az intézményben idén több mint háromszáz gyerek folytat zenei tanulmányokat
Több mint 2 millió forintból újítja fel a zeneiskola színháztermét a gyulai önkormányzat – mondta el a Gyulai Hírlap megkeresésére Kónya István alpolgármester. A munkálatok már nagyban folynak, a helyszínt várhatóan szeptember 19-én adják át.
____Eredeti-DSCN2639[1].jpg

új párnafákkal burkolják le a zeneiskola színpadát 

Fotó: Gyulai Hírlap – Súr Enikő

Kónya István kiemelte: az idei költségvetésben 50 millió forintot különítettek el intézményfelújításra, és átcsoportosítással további 15 millió forintot biztosítottak erre a célra. Az összeget a város szociális, valamint nevelési-oktatási épületeinek karbantartására fordították.   

– Ilyen mértékű felújításra az elmúlt években nem volt példa – fogalmazott az alpolgármester, hozzátéve, hogy a megemelt keretet az önkormányzat stabil pénzügyi helyzete tette lehetővé.

Kónya István elmondta: a Gyulai Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola intézményeinél, köztük a zeneiskolában idén nyáron több beruházásra is sor került, az önkormányzat mintegy három millió forintot költött az érintett épületekre.

Mint megtudtuk, az Ady Endre utcai telephelyen gumiszőnyeget raktak le, és felújították a tetőt. A zeneiskola színpada új padozatot kapott, emellett kifestik a színháztermet, és hangszigeteltre cserélik az ajtókat. A helyiségben a tervek szerint új nézőtéri széksorokat is beszerelnek később.

Czirok Mihály intézményvezető hangsúlyozta: a zeneiskola nagytermében a 70-es évek óta nem volt komolyabb felújítás. Kérdésünkre elmondta: az intézményben évek óta stabil a gyereklétszám, idén várhatóan hétszáznál is több diák vesz majd részt a művészoktatásban Gyulán, ebből mintegy 315-en a zeneiskolában tanulnak.  

Czirok Mihály hozzátette: 2015-ben szervezeti átalakuláson ment keresztül az intézmény, amely amellett, hogy új tagintézménnyel bővült, idéntől térségi feladatokat is ellát Eleken, Lökösházán, Szabadkígyóson, Újkígyóson és Méhkeréken. Az átszervezéssel, azaz a Harruckern iskola alapfokú művészetoktatási feladatainak átvételével az intézmény Karácsony János utcai épülete is a gyulai művészeti iskolához került. 

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)