Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - "Fugás" kérdések

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Tárnok Barbara lakberendező • MAGAZIN • 2015. szeptember 06. 13:00
"Fugás" kérdések
Keressék a Makroker Plusz Kft. szakértő kollegáit és minőségi termékeit
Egy rosszul megválasztott fugával a legszebb burkolólapot is el lehet "rontani". Alapszabály, hogy ha nem szeretnénk hangsúlyozni a fugát - tehát egybefüggő felület a cél - akkor a színe legyen a burkolólaphoz hasonló, és minél vékonyabb. A "vékonyság" egyébként is trend, manapság inkább az 1-2 mm-es fuga alkalmazása a jellemző, de csak élcsiszolt burkolólapok esetén javasolt, különben a szoros illesztés nem lesz szép.
____Eredeti-_DSC6693.JPG

Szinte láthatatlan fuga, homogén felület

Fotó: Gyulai Hírlap – Oláh Szabolcs

A pontos illesztést és a tökéletesen sík felület kialakítását nagyméretű lapoknál (az égetésből adódóan kialakult minimális görbület okozhat egyenetlenséget) a klasszikus fugakereszttel nehéz megvalósítani, ilyen esetben Raimondi szintezőrendszer alkalmazása javasolt! Az így lerakott nagyméretű például természetes kőhatású, trendi bézs-greige-szürke lapokból, rendkívül elegáns homogén felület alakítható ki, amit nem lehet megunni.

____Eredeti-_DSC6674.JPG

Mozaikkal harmonizáló fuga

A mozaik burkolatoknál szintén sarkalatos kérdés a fuga, relatíve sokkal több kell belőle, ezért általában nem szabad, hogy domináljon, különben a mozaik nem érvényesül. A legjobb, ha a fuga belesimul a mozaikba, annak színével harmonizál, finoman keretezi, az erős kontrasztok kerülendők. A burkolattól elütő, kontrasztos fugaszínnel erősen hálós hatást érhetünk el, különböző méretű lapok együttes alkalmazásánál előnyös lehet a kiosztás hangsúlyozása.

A képen látható burkolatok, ajánlott eszközök megvásárolhatóak a Makroker Plusz Kft., Gyula Kossuth tér 10. alatti üzletében (www.makroker.hu)

Tárnok Barbara lakberendező

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)