Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Megnövekedett az irattári kapacitás a Gyulai Járásbíróságon

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • HÍREK • 2015. augusztus 17. 14:00
Megnövekedett az irattári kapacitás a Gyulai Járásbíróságon
Felújítási támogatás felhasználásával az irattári helyiségben egy korszerű, gördíthető polcrendszert alakítottak ki
____Eredeti-irattari_polcok.jpg

az új polcrendszer a Gyulai Járásbíróságon

Fotó: Gyulai Járásbíróság

Befejeződtek a felújítási és állagmegóvási munkálatok a Gyulai Járásbíróságon és az Orosházi Járásbíróságon – tájékoztatta a Gyulai Hírlapot dr. Marton Erika sajtótitkár.

Az Országos Bírósági Hivatal 2015. évben a Jablonszky Ferenc Program útján felújítási támogatások vonatkozásában írt ki pályázatot, mely célként jelölte meg a bíróságokon az ügyfelek közérzetének és a dolgozók munkakörülményeinek javítását. A Gyulai Törvényszék által benyújtott három pályázat közül kettő volt eredményes, ezáltal összesen 9780224 forint támogatást nyert el a kitűzött célok megvalósítására.

A felújítási támogatás felhasználásával a Gyulai Járásbíróság épületének irattári helyiségében egy korszerű, gördíthető polcrendszert alakítottak ki, melynek következtében jelentősen növekedett az irattári kapacitás. A másik eredményes pályázatot az Orosházi Járásbíróság vonatkozásában nyújtotta be a törvényszék. Az így elnyert összeg segítségével megszüntették az orosházi épület főfalainak nedvességét és penészesedését.

A kivitelezési munkálatok mindkét épületben véget értek, melynek köszönhetően számottevően javultak a munkakörülmények az érintett bíróságokon.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)