Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Határon autózott a kanyarokban Kovács Sándor gyulai autóversenyző

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Hajósi Miklós • MAGAZIN • 2015. augusztus 14. 15:00
Határon autózott a kanyarokban Kovács Sándor gyulai autóversenyző
Kovács Sándor: Élveztem minden egyes másodpercét a versenynek!
____Eredeti-5.jpg

Kovács Sándor gyulai autóversenyző

Fotó: Hajósi Miklós

- Egy kemény mezőnyben álltál helyt a hétvégi FRT.HU kupán a kategóriádban.

- Igen, ez így igaz. 

- Nem kímélt az idő benneteket, sem a versenyautótokat. Ebben a melegben a hűtővizet mennyire kell ellenőrizni? Illetve a guminyomást?

- A csapatom szerelői erre a versenyre még jobban átnézték és felkészítették a Tigrát, mivel a nagy forróságnak köszönhetően sokkal nagyobb az igénybevétele az autónak, mint hűvösebb időben. Beindítás után álló helyzetben, amikor a rajtnál várakoztunk, nagyon figyelnünk kellett a hűtővízre, hogy az üzemi hőfokon túl ne melegedjen jobban. A bemeneteknél nem volt gond, mivel ilyenkor megvolt a visszahűtés. Körönként változtatnunk kellett a guminyomáson, mivel a nagy melegnek köszönhetően sajnos nem maradt állandó mind a négy kerékben. A folyamatos figyelemnek és a nyomásméréseknek köszönhetően mindig sikerült beállítani a nekünk megfelelőt. 

- Két szabadedzés és négy mért kör várt rátok. Ugyanaz a pálya volt mint legutóbb, mennyire vetted könnyebben az akadályt, mint egy új vonalvezetésű pályán?

- Nagyon örültem, hogy nem változtattak a pálya vonalvezetésén, mivel szeretem a gyors és technikás pályákat, és ez kifejezetten olyan volt. A júliusi versenyen nagyon jól begyakoroltam először elméletben, majd gyakorlatban is. Akkor sikerült is megfognom a kategóriámban a dobogó harmadik fokát, éppen csak lemaradva a második helytől. A mostani versenyen már a két gyakorló körön is igyekeztem minél jobban a határaimat feszegetni, ez meg is látszódott az autóm viselkedésén. A két bemenetnél kellett a guminyomással úgy variálnom, hogy a négy mért körömön meglegyenek a számomra ideálisak. A négy mért futamom nagyon jól sikerült, nagyon jó alapidőt mentem, és körről körre szépen javultam. Kemény volt a mostani mezőny, és körökön keresztül változott a dobogón állók sorrendje. A végén a dobogóról éppen csak lecsúsztam, és a negyedik helyen végeztem. A csapattársam, Turák László nagy csatában megszerezte a második helyet.

- Szépen terelted az Opel Tigrát, körről körre, terelőtől terelőig. Már el is emelkedett a hátulja egy-egy tempósabbra sikeredett kanyarban.

- Igyekeztem a pálya minden részét kihasználni a minél nagyobb tempó érdekében, ezt sikerült is elérnem. A terelők mellett és a kanyarokban is nagyon határon autóztam, ami jelen esetben azt jelentette, hogy egy-egy körben a bal hátsó vagy a jobb hátsó kerekem elemelkedett  jó pár centire a talajtól. 

- Ismét két másodpercen beül volt az időd a négy futam alatt, ez már fejlődés, ha így haladsz, akkor már csak a bűvös három perc alá kell vinned az idődet.

- A pálya nyomvonalát minden hónapban változtatják, az utóbbi két verseny volt a kivétel. Júliusban nem volt ennyire meleg az aszfalt, és a levegő hőmérséklete sem, mint most augusztusban. Nagyon befolyásoló tényezők minden szempontból. Az előző versenyen a második és a harmadik körömben is három perc alatt voltam, most viszont éppen csak fölötte. Úgy gondolom, hogy minden egyes másodperc, amit a pályán töltök a versenyautóval, kizárólag építő és fejlesztő jellegűek a számomra. Igyekszem minden versenyen a maximumot kihozni magamból és az autómból.

- Legközelebb gokart vagy autóversenypályán láthatunk, vagy esetleg megint beülsz a Formula autóba?

- Augusztus 29-én a Birizdo Kart Kupa következő fordulója lesz a kecskeméti Gokart pályán. Szeptemberben és októberben Turák Laci csapattársammal ismét részt fogunk venni Formula autós teszteken, a csapatunkkal a pontos időpontok még egyeztetések alatt állnak. Köszönet Fekete Lászlónak, a Mogul Racing Team-nek, illetve a NIVO Motorsportnak, hogy rengeteg élménnyel gazdagodtam, és egyre több lehetőséget kapok tőlük. Köszönöm Turák Lászlónak, aki a csapattársam és a legjobb barátom is egyben, a sok biztatást, a sok-sok hasznos versenyzői tanácsot.

- Köszönöm az interjút!

Forrás: www.hajoka.hu

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)