Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Három gyulai bajnok is született a régiós teniszversenyen

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • D. Sz. • SPORT • 2015. július 10. 18:00
Három gyulai bajnok is született a régiós teniszversenyen
A Gyulai Tenisz Szabadidő Sport Klub adott otthont a korosztályos régiós verseny harmadik állomásának
____Eredeti-tenisz_3.jpg

12 éves lány bajnok: csukás orsolya

Fotó: Gyulai Hírlap

Gyula városa, azon belül a Tenisz Szabadidő Sport Klub adott otthont a korosztályos régiós verseny harmadik állomásának, és a férfiak országos másodosztályú versenyének.

A régiós versenyeken három megye versenyzői mérik össze tudásukat, majd a fordulók végén összegzik a pontokat, és a legjobbak egy záró versenyen döntik el a végső helyezést. A nagyszabású sporteseményen hét versenyszámban, különböző korosztályokban mérkőztek meg a tikkasztó hőségben a teniszezők. A gyulai verseny szervezői a korosztályos mérkőzéseken kívül a felnőtt F2 kategóriának is hirdettek versenyt, így a gyermekek mellett színvonalas, felnőtt férfi egyes mérkőzéseket is láthattak a kilátogató nézők.

A „fiú 10 éves” kategóriában a gyulai Varga Olivér magabiztos játékkal a dobogó legfelső fokára állhatott, míg a második helyen is TSZSK- játékos végzett, Almási Artúr személyében. A 12 éveseknél Székács Márk nagy csatában, szoros mérkőzésen maradt alul a döntőbe jutásért, viszont a bronzmérkőzésen remekelt, így a harmadik helyet szerezte meg. Székács Kristóf a hatodik helyen zárta a versenyt. A 12 éves leányoknál, a csoportmérkőzések után, Csukás Orsolya az első helyért játszhatott, ahol remek játékkal, magabiztos győzelmet aratott, megszerezve ezzel az aranyérmet és a bajnoki címet.

A 16 éves lányok versenyében Kónya Lili negyedik lett. A másodosztályú versenyen a nyolc közé négy gyulai játékos is bejutott: Csernus István, Havasi Róbert, Kincses Bence és Lovász Zoltán. Közülük azonban csak Lovász Zoli jutott a négy közé, ahol a verseny első kiemeltjét győzte le a döntőbe jutásért parádés játékkal 6/1, 6/4 arányban. A döntőben a békéscsabai Hankó Bálintot győzte le, 6/2, 6/4 arányban, és ezzel a győzelemmel a Paulinyi Gyula Emlékverseny bajnoka lett.

A Tenisz Szabadidő Sport Klub rendezi meg a Play & Stay teniszverseny soron következő fordulóját. A rendezvény szombaton 9 órakor kezdődik a legkisebbekkel. Minden érdeklődőt szeretettel várnak a szervezők. A következő nagyszabású tenisz sporteseményre augusztus 28–30-án kerül sor, amikor is a Dr. Komjátszeghy Endre Emlékversenyt rendezi a klub, amelyre az ország minden pontjáról érkeznek majd versenyzők.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)