Az "öregdiákok" találkozóján
Fotó: Gyulai Hírlap – Fekete Cintia
A kedves hagyományt Radnótiné Rózsa, a 65 éve végzett osztály egyik tagja indította el, amikor kiderült, hogy 2008 júniusában nemcsak a nyári szünetre, hanem végleg elhalkul a gyermekzsivaj az alma materben.
Az 1950-es osztály tagjai immáron hat esztendeje minden negyedévben összegyűlnek
- Amikor az 1-est bezárták, akkor el akartam búcsúzni az iskolától, és megkérdeztem egy volt osztálytársamat, hogy nem tartana-e velem. Akkor szedtük össze először a csapatot, majd úgy döntöttünk, hogy jó lenne gyakrabban találkozni. Eleinte Gyulaváriba, és a Csigakertbe is eljártunk, de ma már leginkább nálam tartjuk az összejöveteleket. Azért indítottam ezt el, mert szeretem a társaságot, mindig utazom, megyek, szervezkedek, és nagyon élvezem, hogy a régi osztálytársakkal háromhavonta összegyűlhetünk itt, nálam – mesélte lapunknak Radnótiné Rózsa.
A legutóbbi találkozón az 1950-ben elballagott tizenkilenc fős osztály nyolc tagja volt jelen. A társaságot gyarapította még Strifler Györgyné, aki egy évvel a többiek alatt járt, ám – mint megtudtuk – mindig is a „nagyokkal” szerette tölteni az idejét. Az „öregdiákok” között foglalt helyet Hajdú Andrásné is, aki minden egyes összejövetelre egy verssel készül, most épp Reviczky Gyula Miatyánk című verses imáját hozta el barátainak.
Radnótiné Rózsa arról is említést tett, hogy bár csak leányok jártak az osztályba, nagyon fegyelmezetlen csapatnak bizonyultak, mindig valami rosszaságon törték a fejüket, sőt az is előfordult, hogy meglógtak egy-egy tanóráról.
- Amikor nem volt bent az orosztanárnő, akkor lyukas órában mindig rosszalkodtunk. Egyszer például kimentünk Gyulaváriba, az osztálytársunk kertjébe, de pechünkre épp jött a tanár. Én akkor rajparancsnok voltam. A lógásért azzal büntettek, hogy nem mehettem úttörőtáborba, bár édesapám amúgy sem engedett volna – idézte fel lapunknak a csapat egyik csínytevését Faniszló Józsefné, aki hetedikes korában csatlakozott az osztályhoz.
A tizenkilenc fős osztály, középen Kiss Istvánnal
A rosszaságok ellenére a csapat nagyon szeretett iskolába járni – bár nem feltétlenül a tanulás miatt. Mint elmondták, leginkább osztályfőnökük, Bagoly Gizi néni óráit kedvelték, aki énekre és magyarra tanította őket, de Kiss István igazgatóra is meleg szívvel emlékeznek vissza.
- 1948-ban államosították az iskolákat. Volt, aki katolikus vagy épp református iskolából került az osztályba, de ez nem számított. Bár szegények voltunk, szerettük egymást, és mai napig aggódunk egymásért, ezért is jövünk össze. Beszélgetünk az iskolás évekről, meg az unokáinkról, együtt sírunk és nevetünk, és van, hogy énekelünk is, népdalokat, úttörő dalokat, vagy csasztuskákat – részletezte Faniszló Józsefné, majd hozzátette, az 1-es iskola számtalan kellemes emlékkel ajándékozta meg őket 65 évvel ezelőtt, épp ezért fájó szívvel látják, hogy az épület, melyet egykoron nyüzsgő élet töltött meg, ma üresen áll.
