Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Gyulán már beteljesült egy álom

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • HÍREK • 2015. július 02. 13:30
Gyulán már beteljesült egy álom
Négymillió forintnyi adományt gyűjtöttek össze beteg gyermekeknek
Az Invitel és a Csodalámpa Óhaj-Sóhaj Kívánságteljesítő Alapítvány egy hónapon át tartó, közösségi programját a telekommunikációs vállalat szolgáltatási területén lévő 20 településen hirdette meg. A lakosok kódok beváltásával segíthettek megvalósítani az alapítvány által felkarolt, életet veszélyeztető betegségekkel kezelt gyermekek kívánságait. Az Invitel minden kódregisztráció után növelte a támogatási összeget, így végül négymillió forint gyűlt össze az álmok teljesítésére.
____Eredeti-csodalampa.jpg

Az Invitel és a Csodalámpa képviselői nemrég közösen látogattak el Gyulára, a tizenhat éves Nikihez

Fotó: Gyulai Hírlap 

Az Invitel a Tegyünk egy kis csodát együtt! elnevezésű kezdeményezést 20, a szolgáltatási területéhez tartozó városban hirdette meg. Az akció keretében Baja, Békéscsaba, Cegléd, Celldömölk, Esztergom, Gödöllő, Gyula, Hajdúszoboszló, Hódmezővásárhely, Jászberény, Kecskemét, Sárvár, Salgótarján, Siófok, Szeged, Szentes, Szigetszentmiklós, Tiszaújváros, Vác és Veszprém lakói segíthettek a támogatói kódok érvényesítésével a kis betegek kívánságainak valóra váltásában. A vállalat a regisztráltak között összesen 20 tabletet sorsolt ki, ezzel is kifejezve köszönetét és elismerését a lakosok segítő szándékáért. A kampány több ezer embert mozgatott meg, és helyi szinten is fontosnak számító közösségi ügyet teremtett.

Az alapítvány az összegyűlt támogatási összegből már teljesített is egy kívánságot, Gyulán, a következő időszakban pedig további településeken válnak valóra a gyermekek vágyai. Az Invitel és a Csodalámpa képviselői nemrég közösen látogattak el a tizenhat éves Nikihez, hogy átadják neki a kért aranyszínű okostelefont. A pozitív életszemléletű, mosolygós tinédzser tisztában van az egészségi állapotával járó nehézségekkel, de nem adja fel a harcot, bátran szembenéz az akadályokkal. A lány két éve jár a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémiára, ahol irányítóként játszik. Új telefonjával a kórházban töltött idő alatt is könnyen tudja tartani a kapcsolatot a kézilabdás barátokkal és osztálytársaival.

„Alapítványunk munkatársai és önkéntesei napi szinten egyeztetnek számos beteg gyermekkel és rokonaikkal. Ezért jól tudjuk, hogy ilyen körülmények között beszűkül a világ az egész család számára, minden napot a kórházi kezelések és vizsgálatok vagy a látogatások töltenek ki. A hosszú és néha kilátástalannak tűnő folyamatban sokak számára még az aprónak tűnő kívánságok valóra váltása is óriási erővel bír. A súlyos betegségben szenvedők számára nem csupán pillanatnyi örömet jelent, de hosszabb távon reményt is ad egy beteljesült álom. Az elmúlt 12 év alatt több mint 2.500 gyermek kívánságának teljesítésében segített szervezetünk, amiben fontos szerepet játszik az olyan vállalatok közreműködése, mint az Invitel” – mondta Patzauer Éva, a Csodalámpa Alapítvány ügyvezetője.

Az alapítvány munkatársai és önkéntesei a támogatókkal közösen már számos különféle kérésnek tettek eleget. A kicsik általában játékokra vágynak, a nagyobbak esetében műszaki cikkek – például játékkonzol, LCD tv vagy tablet – hoznak örömet a mindennapokba. A szervezet már megkezdte az Invitellel közös program keretében beérkezett kívánságok összesítését és feldolgozását, így heteken belül további gyermekek álma válik valóra a távközlési társaság segítségével.

„Felelős vállalatként az Invitel kötelességének érzi, hogy szolgáltatási területén tartalmas partneri kapcsolatot ápoljon a lakossággal. Így nemcsak az előfizetők kényelmére koncentrálunk, hanem a lehetőségeinkhez mérten igyekszünk szerepet vállalni a helyi közösségek életében. Ehhez hozzátartozik a nehéz helyzetben lévő gyermekek sorsának könnyítése is. Elismerés és köszönet illeti a 20 település lakóit, akik segítségével hozzájárulhatunk a gyermekálmok teljesítéséhez. Rajtuk kívül közel 100 médium, illetve számos blog és közösségi portál vállalt aktív szerepet a támogatásra ösztönző hír megjelentetésében, ami tovább növelte kezdeményezésünk sikerességét” – fogalmazott Iski István, az Invitel lakossági marketingigazgatója.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)