Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Gyulai nyerte az OTDK-t

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • HÍREK • 2015. július 01. 09:00
Gyulai nyerte az OTDK-t
Repisky Máté a gazdaságszociológia és gazdaságpszichológia tagozaton végzett az első helyen
____Eredeti-repisky_mate_balcescu.jpg

Repisky Máté (képünkön jobbról a második) az első helyért járó oklevéllel 

Fotó: Gyulai Hírlap

Az Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK) talán a legrangosabb egyetemi verseny, amelyet kétévente rendeznek meg valamennyi tudományterületen. Az országos megmérettetésnek idén a Budapesti Gazdasági Főiskola adott otthont. A konferenciára 538 dolgozatot neveztek be, melyből 442 dolgozatot mutattak be a versenyzők, összesen 43 tagozatban.

A díjazottak között volt Repisky Máté munkája is, amely a Vállalkozói személyiségjegyek és a vállalkozók megítélése három csoport szemszögéből címet viselte. A gyulai fiatal, aki a Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Karának vállalkozásfejlesztés mesterszakán tanul, a Nicolae Balcescu Román Gimnázium, Általános Iskola és Kollégiumban végezte általános iskolai és középiskolai tanulmányait. Munkájával, Farkas Gergely témavezető patronálása mellett, a gazdaságszociológia és gazdaságpszichológia tagozatba nevezett be,  ahol első helyezést ért el.

Az OTDK előtt megrendeztek egy helyi, egyetemi szintű fordulót Szegeden, hogy kizárólag a legjobb pályamunkák képviselhessék az egyetemet. A versenyre tudományos igényességgel elkészített saját kutatással lehetett nevezni, amelynek formai követelményeknek is meg kellett felelnie. Az értékelés a következőképpen történt: maga a dolgozat adta a pontok 60%-át, a szóbeli előadás a fennmaradó 40%-ot. 

„Kutatásom célja vállalkozók, vállalkozni szándékozó és nem szándékozó közgazdász hallgatók vállalkozói vonatkozású személyiségjegyeinek, valamint a vállalkozókról kialakult képének összehasonlítása volt. A kutatás eredménye az lett, hogy a vállalkozni szándékozó hallgatók vizsgált személyiségjegyei valóban közelebb állnak a vállalkozókéhoz, mint a hallgatótársaikéhoz. Azonban, ami számomra meglepő volt, hogy a vállalkozók negatívabbnak látják a társadalomnak róluk alkotott képét, mint a közgazdász hallgatók. A kutatásom azonos eredményre jutott a GEM Consortium nemzetközi kutatásaival abban, hogy a médiában túlnyomó részt negatív képpel találkozunk a vállalkozókról. Különösképpen a tv esetén, ahol a hírek közel 70%-a negatív a megkérdezettek szerint, ami még nemzetközi összehasonlításban is az egyik legnegatívabb vélemény, amit én nem tartok annyira reálisnak” – összegezte Repisky Máté kutatásának eredményeit.

Szegeden nemrég ünnepség keretében köszöntötte a gazdaságtudományi kar nevében Vilmányi Márton dékán az országos megmérettetésen sikeresen szereplő hallgatókat és az azokat segítő oktatókat.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)