Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - 50 éves érettségi találkozót rendeztek a gyulai Erkel Ferenc Gimnázium egykori diákjai

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Kovácsné Zsuzsa • HÍREK • 2015. június 24. 15:00
50 éves érettségi találkozót rendeztek a gyulai Erkel Ferenc Gimnázium egykori diákjai
Az 1965-ben végzett IV.C osztály először tartotta Domokos tanár úr nélkül az osztályfőnöki órát
____Eredeti-Kovacs_Zsuzsa_oszt.jpg

az 1965-ben végzett IV.C osztály

Fotó: Ábrahám Attila

50 éves érettségi találkozót rendezett június 13-án az Erkel Ferenc Gimnázium 1965-ben végzett IV.C osztálya. Az osztály egykori iskolájában (jelenleg Karácsonyi János Gimnázium), a Domokos-teremben most először Domokos tanár úr nélkül tartották az osztályfőnöki órát. Két tanáruk él: Szigeti Zoltán és Kovács István.

Az egykori 43 főből 24-en jelentek meg. Igazoltan távol maradt Elekes István, Hidas Erzsébet, Kürti Piroska, Szántó György, Takács Anna. Igazolatlanul hiányzott Gáleg Erzsébet, Nagy Sándor, Szilágyi Valéria. Az 50 év alatt elhunyt 10 fő: Balogh Erzsébet, Bálányi György, Dankó Miklós, Eisele József, Gerebenics András, Kiss László, Laduver András, Nyúl Mária, Petróczki Jenő, Turek Elek.

A képen (balról jobbra) Tóth Magdolna, Balogh Ilona, Mahó Éva, Balla Éva, Ház Zsuzsa, Szabó Eszter, Orovecz Márta. Szigeti Zoltán (tanár), Jobbágy Klára, Zsótér Ilona, Garzó Imre, Benedek Erzsébet, Nagy Imre, Karácsonyi Irén, Lengyel László, Kovács István (tanár). Székely Magdolna, Turbucz Antal, Murvai Zsuzsanna, Sulyok Csaba, Szatmári István, Ladányi János, Szabó Ibolya, Németh Antal, Kottán Kornélia, Stein Tamás.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)