Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Kovács Sándor gyulai autóversenyző a Formula kategóriában is kipróbálja magát

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Hajósi Miklós • MAGAZIN • 2015. június 16. 18:00
Kovács Sándor gyulai autóversenyző a Formula kategóriában is kipróbálja magát
Kovács Sándor: Hatalmas lehetőséget kaptam!
____Eredeti-DSC_0344.jpg

kovács sándor a formula volánjánál

Fotó: Hajósi Miklós

Kovács Sándor újra nyeregbe pattant és harcba szállt az idő és a sporttársak ellen egy Opel Tigrával az FRT.HU kupán, ám hamarosan a Formula kategóriában is kipróbálhatja magát. 

Mesélj kicsit a Formula Renault felé való kacsingatásodról.

Igen, ez így igaz: a tavalyi évben volt egy tesztünk a Pannónia Ringen, én az Opel Astrával mentem két napon keresztül, a csapattársam, Turák Laci pedig a Formulával. Ott testközelbe kerültem teljesen az autóval. Beleülhettem, és már akkor nagyon megtetszett. Idén a csapatfőnököm feltette a kérdést, hogy szeretném-e tesztelni a Formulát. Gondolkozás nélkül igent mondtam. Hatalmas lehetőséget kaptam ezáltal. Június nyolcadikán a csapatommal megtörtént az autó személyre szabása mindkettőnknek. Óriási élmény volt benne ülni, és hallgatni álló helyzetben is a hangját. Június 18-19-én tesztelni fogjuk a csapattársaimmal, Volentér Balázzsal és Turák Lacival a Pannónia Ringen. Nagyon várom már. A 2016-os évet tekintve a Gyorsasági Országos Bajnokságban szeretnék indulni, a kategória kérdése még nyitott számomra, Formula Renault 2.0, vagy Túraautó.

Az FRT kupán most egy új rész is bekerül a pálya vérkeringésébe a weboldalra felrakott térkép alapján. Mennyire elég a két edzőkör erre felkészülni?

A rendezőségnek köszönhetően egy újabb, eddig nem használatos részt is bevonnak a nyomvonalba, ezáltal még inkább technikásabb lesz a mostani pálya. Az új rész még nincs felgumizva, ezért nagyon figyelni kell az ideális tempó megválasztására, mivel nagyobb eséllyel lehet megcsúszni rajta. A térképet napok óta tanulmányozom, memorizálom. A pályabejárást is meg fogom csinálni a bemenetek előtt. A két gyakorló körömben igyekszem, amennyire csak lehet a valóságban is berögzíteni a pályát és a határaimat feszegetni.

Elég jól összeszoktál már az autóddal. Szerinted mi az, amivel meglepetést tudnál okozni a csapatfőnöködnek, Fekete Lacinak?

Minden eddigi versenyemen a lehető legtöbbet kihoztam magamból és a versenyautómból, így lesz ez a következő versenyen is. A mezőny nagyon erős, emiatt nehéz az első háromban benne lenni. Mindent megteszek annak érdekében, hogy a mostani hétvégén dobogóra álljak.

Elég meleg várható a hétvégére is. A gumiválasztásban és a futómű beállításban milyen szerepet tudsz játszani?

A gumimelegítéssel nem lesz problémám, úgy érzem, a nagy melegnek köszönhetően. Hamar fel fognak melegedni és ezáltal szépen be fognak tapadni. A gumiválasztást és a futómű beállítást a két edzőkörömben tapasztaltak alapján fogjuk megvalósítani. Tartalmas versenynek nézünk elébe. Köszönet Fekete Lászlónak, a Mogul Racing Team-nek, illetve a NIVO Motorsportnak, hogy rengeteg élménnyel gazdagodtam, és egyre több lehetőséget kapok tőlük. Köszönöm Turák Lászlónak, aki egyben a csapattársam és a legjobb barátom is, a sok biztatásokat, a sok-sok hasznos versenyzői tanácsot.

– Köszönöm az Interjút!

Forrás: www.hajoka.hu

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)