Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - A gyulai lányok nyakában az ezüstérem csillog

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • D. Sz. • SPORT • 2015. június 12. 16:00
A gyulai lányok nyakában az ezüstérem csillog
A Gyula–Astra találkozó nagy izgalmakat hozott
____Eredeti-amazonok.jpg

gyulai amazonok

Fotó: Gyulai Hírlap

Molnár Zoltánné tanítványai az Üllőn lebonyolított négyes döntőjén a Veresegyház VSK csapatával mérkőztek meg a döntőbe jutásért, ahol magabiztos játékkal, ötgólos győzelemmel nyertek és jutottak be a döntőbe. Ezután következett a Gyula–Astra találkozó, amely nagy izgalmakat hozott.

A lányok remekül játszottak, azonban az első tíz percben legalább öt kapufát lőttek. A végig mezőnyfölényben játszó Amazonok ellen szinte a semmiből szerzett vezetést az Astra, majd nem sokkal később kettőre növelte előnyét. Továbbra is a mieink támadtak, azonban a kontrákra építő, védekezésre kényszerülő ellenfél kiválóan megoldotta feladatát. A 31. percben Kurai Nikolett hatalmas góllal hozta vissza a reményeket, azonban több erejük nem maradt a lányoknak. Ezzel a bajnoki aranyérmet az Astra HFC szerezte meg, a gyulai lányok nyakában pedig az ezüstérem csillog.

A csapat tagjai: Csontos Zsanett, Szerb Kata, Papp Nikolett, Szilágyi Zsanett, Ráfi Brigitta, Kurai Kíra, Kurai Nikolett, Csanálosi Anada, Pilán Tímea, Szegedi Nikolett, Kajári Gabriella, Bálint Kata, Balogh Noémi, Erdélyi Angéla. Edző: Molnár Zoltánné.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)