Huszadik éve tört ki a mókuskerékből a QKARTOUR
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
Kukár István képzőművész-tanárt a 3T performanszcsoport pilléreként, a pART Alkotó-Körösök Szabadtéri Tárlatának koordinátoraként is ismerhetjük, a 20. évfordulóját ünneplő túra tagjai pedig neki köszönhetik évről évre a róla elkeresztelt QKARTOUR megszervezését is.
– Amit én indítottam el, az el is indult, amit én állítottam le, az le is állt – idézett az egykori gyulai zenekar, az Abigél dalszövegéből Kukár István. – 1995-ben szerveztem egy kirándulást egyszerűen azért, hogy legyünk együtt, legyünk másutt. Körülbelül tíz éve meg már működik magától: én szólok nekik, ők meg jönnek. Nyolcvan százalékban ugyanazok az emberek. Mindig vannak újak, akiknek vagy tetszik, vagy nem, vagy eljönnek újra, vagy nem. A társaság minden szempontból vegyes, vannak gyerekek és idősek is, viszont mindig nagyon jó. A lényeg az, hogy együtt vagyunk, jól szórakozunk, és nincsenek elvárások. Nekem sincsenek követeléseim a csapat felé, és nekik sincsenek felém. És ez így jó, és úgy látszik, működik is – mondta QKARTOUR „motorja”.
Az általa terelgetett csapat az évek során számtalan környéket bekóborolt már, jártak többek között a Zemplénben, Pécs környékén, a Medves-hegységben, a Mátrában, de határon túl is, a Délvidéken és a Felvidéken, ki nem hagyva a mesés „Tündérország” tájait sem. Idén is Kelet iránt vették az irányt, a gyönyörű Boga völgyébe tartott a banda.
Kukár István, a QKARTOUR „motorja” a jubileumi tortával
Szombaton, korán reggel indultunk. „Húzódjunk a jármű belsejébe” – csendült a szállóigévé vált, ellentmondást nem tűrő frázis. A szitáló eső, a kátyús közutak vagy például az otthon felejtett esőkabát okozta kezdeti dacot hamar feledtette a jó társaság, az elmúlt esztendő történetei és egy kis kisüsti kóstoló. Első úti célunk Nagyvárad volt, de egyikünk se gondolta volna, hogy ilyen közel van. Bihar vármegye egykori központjában kihagyhatatlan volt az Ady-múzeum, a várkert és a szecessziós Fekete Sas palota megnézése, pláne a helyi piacon való lángosozás. Délután derekán értünk a szállásra a festői Bogába, ahol térerő híján a friss levegő harapásával múlattuk az időt. Vacsora után a jubileumi tortából és az elmúlt húsz év fotóterméséből csemegéztünk. Volt miből válogatni, aztán meg előkerült egy gitár, és dolog volt „lelőni” a népeket.
Vasárnap álmosan indult a csapattal megtöltött busz a hegynek. A buszokkal szinte minden évben van valami, ezúttal a társaság megúszta egy kis füsttel az utastérben. A csapat „mobilabb része” a Pádistól gyalog folytatta útját a Szamos-bazárig. Felhős, ugyanakkor kellemesen enyhe időben vágtunk neki a Meleg-Szamos szurdokának, majd az Aragyásza-barlangnak, amelynek kalandos sötétsége és időnként bakancsot megmerítő hűs vize után a meredélyen felfelé felülről is jólesett az égi áldás. Késő délután ért vissza a csapat a szállásra, hogy további kulináris és kulturális étekkel töltekezzen. Aznap este nem kellett senkit altatni, ám Mirca, a félig magyar, félig román szállásadó mégis több évtizednyi, enyhén szólva pikáns élettapasztalattal látta el vendégeit.
Hétfőn még nem átallott a társaság felsétálni a Schmidl-vízeséshez, ahol a csapat két tagja 18 évnyi házasság után megerősítette szent frigyét. A hagyományos csoportképkészítés után még a Medve-barlang csodálatos cseppköveit is megszemlélhették a népek, a medvecsontok látványából pedig elmélázhattak, miféle fenevadak flangálhattak a környéken 20-100 ezer évvel ezelőtt. Kissé lehangoló zápor közepette robogott a busz a határ felé, ahol végül élénk pipacsmezővel búcsúzott a turistáktól a Partium.
