Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Összefüggő Gyula város másodrendű védvonala

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • O. Sz. • HÍREK • 2015. június 08. 09:00
Összefüggő Gyula város másodrendű védvonala
1200 m3 föld megmozgatásával feltöltötték a korábban foghíjas gyulai körgát Szélső utcai nyitott szakaszát
____Eredeti-_DSC5068.JPG

képünkön (balról) balogh lajos

Fotó: Gyulai Hírlap – Oláh Szabolcs

Immáron összefüggő Gyula város másodrendű védvonala. A korábban foghíjas gyulai körgát Szélső utcai nyitott szakaszát tavaly szeptemberben kezdték el átépíteni. Azóta a gátat mintegy 1200 m3 föld megmozgatásával feltöltötték és betömörítették, valamint újraépítették a Csordás-csatorna átereszét és a közműveket. Az új töltésen egy hónapon belül elkészül a körgáton átívelő, hat méter széles aszfalt útburkolat és bazaltbeton járda is. A beruházás teljes költségvetése bruttó 55 millió forint.

A Gyulai Hírlapnak Balogh Lajos tanácsnok, a körzet önkormányzati képviselője elmondta, Gyula város önkormányzatának fontos a város biztonsága, ezért is kellett lezárni a töltést, amely Gyula város mintegy 101 km2 nagyságú területét védi. A képviselő hozzáfűzte, amíg befejeződnek a munkálatok, ideiglenes utat nyitottak a közlekedők számára, amelyen gépjárművel is meg lehet közelíteni a Thermal Camping, illetve a Kisökörjárás érintett szakaszát.  

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)