Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Alapszabály-módosításra készül a gyulai Erkel Ferenc Társaság

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • S. E.HÍREK • 2015. május 16. 21:20
Alapszabály-módosításra készül a gyulai Erkel Ferenc Társaság
Baranyó Géza: újra kell osztanunk a feladatokat, és a tisztségeket is újra kell gondolnunk
Közgyűlést előkészítő elnökségi ülés tartott az Erkel Ferenc Társaság május 16-án a polgármesteri hivatal vendégházában. A tanácskozás legfontosabb témája a tervezett alapszabály-módosítás volt.
____Eredeti-erkel_tarsasag.jpg

Képünk az erkel ferenc társaság tavalyi, ünnepi ülésén készült

Fotó: Gyulai Hírlap – Fekete Cintia 

Baranyó Géza elnökségi tag lapunk megkeresésre elmondta: a korrigálásra elsősorban azért van szükség, mert a társaság alapszabálya elavult, a módosítással azonban az új törvényi előírásoknak is eleget tesznek.

– A jelenlegi alapszabálynak megfelelően 13 elnökségi tagja van a társaságnak, a jövőben azonban hatékonyabb, kisebb létszámú, kilencfős elnökséggel tervezzük a feladatokat ellátni – fejtette ki Baranyó Géza.

– A társaságon belül újra kell osztanunk a feladatokat, és a tisztségeket is újra kell gondolnunk, pillanatnyilag ugyanis nincs alelnökünk – tette hozzá az elnökség tagja. Mint megtudtuk, az elnökség várhatóan javasolni fogja, hogy vezessék be a hiányzó posztot.  

Baranyó Géza elmondta: az Erkel Ferenc Társaság május 30-án, szombaton 14 órától tartja közgyűlését a Mogyoróssy János Városi Könyvtárban. A tanácskozáson szó lesz a társaság 2014-es évi gazdálkodásáról és idei évre vonatkozó terveiről. 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)