Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - 28 millió forintból vásárolt új mentőautó állhat szolgálatba a Gyulai Mentőállomáson

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • F. C. • HÍREK • 2015. május 15. 21:48
28 millió forintból vásárolt új mentőautó állhat szolgálatba a Gyulai Mentőállomáson
A kollektíva ünnepi állománygyűlésén elismeréseket vehettek át kiváló életmentőink
____Eredeti-IMG_4811.JPG

új mentőautóval gazdagodott a gyulai mentőállomás

Fotó: Gyulai Hírlap – Fekete Cintia

Egy 28 millió forintos, Mercedes mentőautóval gazdagodott a Gyulai Mentőállomás május 15-én a közösség idei ünnepi állománygyűlésén. A gépjárművel dr. Zentay Attila, az Országos Mentőszolgálat Dél-Alföldi Régió orvos-igazgatója ajándékozta meg a közösséget. Aznap délelőtt, a Mentők Napja alkalmából rendezett nyílt napon, mintegy 250 gyermek látogatta meg az állomást.

Az állomás vezető mentőtisztje, Schneider László lapunknak elmondta, több éves hagyomány, hogy ezen a napon megnyitják kapuikat az érdeklődők előtt.

Bemutattuk a mentőautót, a felszereléseinket, az újraélesztést, a rögzítő eszközöket és az alapszintű elsősegélynyújtás ismereteit is átadtuk a résztvevőknek. A nap folyamán mintegy 250 gyerek látogatott el az állomásra, középiskolások és általános iskolások egyaránt – tájékoztatta lapunkat Schneider László.

____Eredeti-IMG_4736.JPG

Dr. Kovács József: Lehetőségeihez és teljesítőképességéhez képest az ország igyekszik kiemelten kezelni a mentés kérdését

A délután kezdődő ünnepi gyűlésen elsőként dr. Kovács József országgyűlési képviselő köszöntötte a jelenlévőket, aki néhány problémára hívta fel a figyelmet.

- A Parlamentben 2010 óta követem a mentéssel kapcsolatos eseményeket. Azt el tudom mondani, hogy igazi megelégedettségre nincs semmi okuk azoknak, akik ezen a területen dolgoznak. Lehetőségeihez és teljesítőképességéhez képest az ország igyekszik kiemelten kezelni a mentés kérdését. Ez egyelőre abban látszik meg, hogy próbál beruházásokat végezni a gépjárműállomány és a légi mentés terén – hangsúlyozta dr. Kovács József.

Az országgyűlési képviselő a mentősök alacsony bérezése kapcsán hozzátette: ezen a területen is kell, hogy legyen életpályamodell, és kellenek elkülönített pénzeszközök is a bérek bizonyos rendezésére.

____Eredeti-IMG_4744.JPG

Kónya István: Ez nem egy szakma, ez egy hivatás

Kónya István alpolgármester beszédében kijelentette, hogy mentőtisztnek lenni több mint szakma.

- Önök azok, akik naponta többször is riasztást kapnak, és kimennek egy-egy olyan személyhez, akit nem is ismernek, de akinek nagyon nagy szüksége van Önökre. Naponta több mint száz segélyhívás érkezik, különféle témában. Azt gondolom – látva az Önök munkáját kívülről, állampolgárként – hogy ez nem egy szakma. Ez sokkal több annál, ez egy hivatás – mondta az alpolgármester, majd a gyulai lakosság nevében is megköszönte a jelenlévőknek a mindenkori segítségnyújtást.

Schneider László arról a felújításról tett említést, mely során az évek óta beázó tetőt és az állomás szeszélyesen működő elektromos rendszerét sikerült kicserélniük.

Az állomásvezető ezután „Mi díjunk elismerést" nyújtott át két dolgozónak, akik a kollektíva titkos szavazása szerint a legtöbbet tették a közösségért és a mentőállomásért az elmúlt évben. A kitüntetést Fodor József és Kiu Gábor érdemelte ki.

____Eredeti-IMG_4776.JPG

Dr. Zentay Attila: Nem könnyű egyik pillanatról a másikra behozni egy több évtizedes lemaradást

Dr. Zentay Attila köszöntőjében hangsúlyozta, nem könnyű egyik pillanatról a másikra behozni egy több évtizedes lemaradást, ugyanis – mint mondta – Magyarországon a legtöbb állomás emberi tartózkodásra méltatlan.

- Az elmúlt években már szinte lerágott csontként hallották azt, hogy európai uniós forrást biztosított a magyar állam az OMSZ épületeinek, mentéstechnikai eszközeinek, oktatóbázisainak a fejlesztésére. Ezek előkészítése jó néhány évet vett igénybe, és kicsit szkeptikussá vált mindenki. Nehéz volt ezeket a forrásokat korábban allokálni, elosztani – fogalmazott az orvos-igazgató.

Dr. Zentay Attila kiemelte, fontos, hogy az egészségpolitika és az állami vezetés is fókuszáljon az ezen a területen dolgozó emberek méltó megbecsülésére. Hiszen az elkötelezettség önmagában kevés ehhez a hivatáshoz. Mint azt az orvos-igazgató hangsúlyozta: „Minden nap felelősségteljes szolgálatot teljesíteni csak úgy lehet, hogyha bajtársaink kipihentek és nem frusztráltak”.

Az orvos-igazgató beszéde közben egyszercsak egy szirénázó mentőautó gurult az állomás udvarára. Mint kiderült, a gépjárművel dr. Zentay Attila lepte meg a kollektívát. A 28 millió forint értékű, Mercedes autó az idei 32 roham és esetkocsi beszerzés egyik darabja, mely egy 11 éves jármű helyett állhat szolgálatba.

A hatásos belépő után dr. Zentay Attila regionális igazgatói dicséretben részesítette Forgács Veronika, Zsiros Róbert, Wlasits Tamás és ifj. Lukácsi László dolgozókat.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)