Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Városi sertéstelepben, a vágás beindításában és a Kétegyházi úti telephely újraindításában gondolkodnak a Városbarátok

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • F. C. • HÍREK • 2015. május 14. 22:00
Városi sertéstelepben, a vágás beindításában és a Kétegyházi úti telephely újraindításában gondolkodnak a Városbarátok
Durkó Károly: A Gyulai Városbarátok Köre változatlanul a második legjelentősebb közéleti erő a városban
____Eredeti-IMG_4626.JPG

Megtartotta rendes évi közgyűlésést a gyulai városbarátok köre

Fotó: Gyulai Hírlap – Fekete Cintia

A tavalyi évben is számos interpellációval közvetítettük a lakosság véleményét a városvezetés felé – állapította meg Durkó Károly, a Gyulai Városbarátok Körének elnöke május 14-én, a szervezet rendes évi közgyűlésén. A találkozó résztvevői a 2014. évi gazdálkodásról szóló beszámoló elfogadása mellett, a szükségszerű alapszabály-módosításokról is döntöttek, valamint értékelték a választás eredményeit, és elfogadták az egyesület idei programját is.

Durkó Károly a tavalyi választás kimenetelét értékelve lapunknak úgy fogalmazott: a Gyulai Városbarátok Köre változatlanul a második legjelentősebb közéleti erő a városban, hiszen több mint 16%-ot értek el a választáson.

- Két képviselőnk dolgozik a testületben, több bizottsági tagunk van, de ott vagyunk a Gyulai Várfürdő, valamint a Gyulasport Nonprofit Kft. gazdálkodását felügyelő testületben is. Azt gondoljuk, hogy az a lokálpatrióta szemlélet, amelyet igyekeztünk minél erőteljesebben bevinni a város közéletébe az elmúlt 10 évben, már teret nyert. Örülünk annak, hogy már nemcsak mi mondjuk azt, hogy mindent megszavazunk, ami a város érdekei szerint való és semmit sem, ami Gyula érdekeivel ellentétes. Ezt már mások is előszeretettel hangoztatják. Mi ezt úgy fogjuk fel, hogy egyre többen felismerik ennek a gondolatnak a fontosságát – fejtette ki Durkó Károly.

Az elnök kiemelte, az elmúlt évben is fontos munkát jelentett számukra az interpellációkkal való élés lehetősége, hiszen számos alkalommal közvetítették a gyulai lakosok véleményét, felvetéseit a képviselő-testületben. Alátámasztva kijelentését, Durkó Károly, a Kárpát utcai járdáról tett említést, mely többszöri interpellációik eredményeképpen az elmúlt évben végre elkészülhetett.

- Felvetettük az Erkel Ferenc Gimnáziumnál a fahíd újraépítését is, de számos városképi felvetést is tettünk, így például legutóbb a Dózsa György úti, borzalmas állapotban lévő Béres ház helyzetére hívtuk fel a figyelmet, immáron harmadszor. Reméljük, hogy ez ügyben is hamarosan sikerül lépni – tette hozzá Durkó Károly.

A múlt évi munka értékelése során a tehetséges középiskolások, illetve felsőoktatásban tanuló diákok számára létrehozott tanulmányi ösztöndíjról is szó esett, mellyel kapcsolatban a testület elfogadta a városbarátok névadó javaslatát, s így Bay Zoltánról nevezték el az ösztöndíjat. Durkó Károly megjegyezte, továbbra is szeretnék, ha a támogatásban részesülő fiatalok létszámát a többszörösére növelnék.

____Eredeti-IMG_4619.JPG

Durkó Károly: Támogatjuk a városvezetés azon törekvését, hogy a Gyulahús Kft. tovább fejlődjön

A jövőt illetően az elnök szerint a munkahelyteremtés az egyik legfontosabb feladat.

- Támogatjuk a városvezetés azon törekvését, hogy a Gyulahús Kft., a valamikori nagyhúsüzemből megmaradt középüzem, tovább fejlődjön, és idővel a Gyulai Húskombinát Kétegyházi úti telephelyén egy új, nagyobb méretű húskombinát épülhessen. Ehhez szükségesnek tartjuk azt is, hogy a vágás is beinduljon, és talán szükség lenne arra is, hogy a város saját sertésteleppel biztosítsa az alapanyagot – részletezte az elnök, majd megjegyezte: „Ezek nagy tervek, de ha nem merünk nagyot álmodni, akkor semmi sem fog megvalósulni.”

Durkó Károly a meglévő adottságok kihasználásáról is szólt, mely kapcsán örömét fejezte ki, hogy az Aquapalota révén a turisztikai időszak 12 hónapra nőtt, s így a szállodák is nagyobb kapacitással működhetnek. Itt azonban megjegyezte, hogy van még tér a szálláshelyek bővítésére, hiszen Hajdúszoboszlón nagyságrendekkel több hely szolgálja ki a pihenni vágyókat.

Végezetül az elnök hozzáfűzte, jobban ki kellene használni meglévő ingatlanjainkat is, így egyre sürgetőbb lenne már megoldást találni - egyebek mellett - az 1-es iskola ügyében is.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)