Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Megerősítette együttműködését az ipartestületek és a megyei önkormányzatok szövetsége

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • HÍREK • 2015. május 15. 09:00
Megerősítette együttműködését az ipartestületek és a megyei önkormányzatok szövetsége
A megállapodás célja, hogy továbbra is elősegítsék a családi és mikrovállalkozások gazdasági helyzetének, foglalkoztatási képességének javulását
____Eredeti-_DSC0112.JPG

Németh László (IPOSZ) és Fehérvári Tamás (MÖOSZ)

Fotó: Gyulai Hírlap

A jövőben is együttműködik a Megyei Önkormányzatok Országos Szövetsége (MÖOSZ) és az Ipartestületek Országos Szövetsége – az erről szóló dokumentumot a Pest Megyei Önkormányzat Hivatalában írták alá az érdekszövetségek vezetői. Németh László (IPOSZ) és Fehérvári Tamás (MÖOSZ) elnökök a két szervezet tavaly kötött megállapodását újították meg, annak érdekében, hogy továbbra is elősegítsék a családi és mikrovállalkozások gazdasági helyzetének, foglalkoztatási képességének javulását.

Az együttműködés további célja, hogy a megyékben működő egyetemek, főiskolák, kutató központok és képző intézmények, valamint az egyéni, családi és mikrovállalkozások között hatékonyabb kapcsolat alakuljon ki.

A megyei önkormányzatok komoly szerepet töltenek be a 2014-20-as uniós ciklus fejlesztéseinek megvalósításában, ennek keretében hozzájárulnak a potenciális lehetőségeket hordozó vállalkozások fejlődéséhez, valamint a hatékony szakképzési és felnőttképzési rendszer kialakításához, amelyre az IPOSZ is rendkívül hangsúlyos kérdésként tekint.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)