Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Bajnokságot nyert a Gyulai Sportegyesület tekecsapata

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • D. Sz. • SPORT • 2015. május 17. 13:00
Bajnokságot nyert a Gyulai Sportegyesület tekecsapata
A legnagyobb öröm a klub életében, hogy Házi Márk világbajnoki bronzérmes lett
____Eredeti-03.jpg

a Gyulai Sportegyesület tekecsapata

Fotó: Gyulai Hírlap

Nagyon erős bajnoki szezont tudhat maga mögött a Gyulai Sportegyesület tekecsapata. A bajnokság alakulásáról, a csapat háza táján történt eredményekről és eseményekről beszélgettem Baksa Imrével, a tekeszakosztály elnökével.

– Az őszi szezonban 14 pontot gyűjtött a csapat, ebből 9 pontot hazai pályán, míg 5 pontot idegenben sikerült megszerezni. Az ősz folyamán nem tervezett vereségek és döntetlenek csúsztak be, amelynek legfőbb oka az volt, hogy nem mindig sikerült a legjobb felállásban kiállni egy-egy találkozóra, emiatt igen szorossá alakult a verseny, ahol a második helyen zárták a fiúk az őszi szezont. A tavasz még izgalmasabban alakult, hazai pályán veretlen volt a csapat, azonban a sorsolás nem nekünk kedvezett, hiszen a nagy riválisokhoz utaztunk. Az idegenbeli szanki győzelem nagyon kellett ahhoz, hogy egyáltalán dobogós helyben gondolkozhassunk, hiszen Szentesen egy nem várt vereségbe futottunk bele. Azonban végig egységesen és jól szerepelt csapatunk, melynek köszönhetően bajnokságot nyertünk. Öröm számunkra, hogy az ifjúsági játékosok is szépen helytálltak a felnőtt együttesben, illetve az ifjúsági bajnokságban az ezüstérmet szerezték meg - mondta a Gyulai Hírlapnak Baksa Imre.

A bajnoki címet kiharcolók névsora: Bagó József, Bálint József, Czégény Csaba, Házi Márk, Deák Edgár, Egyed Ferenc, Püski Lajos, Baksa Imre, Nyári Christopher (ifjúsági), Schriffert Roland (ifjúsági), Világosi Gergő (ifjúsági). A bajnokság mellett Deák Edgár a területi egyéni bajnokságon a II. helyen végzett, majd a Vidék Bajnokságon a 20. helyet szerezte meg.

-Az ifjúsági és serdülő versenyen minden korosztályos játékosunk bejutott a Vidék Bajnokságra, közülük Házi Márk a második helyen végzett, ezzel bejutott az országos döntőbe, ahol 15. lett egyéniben. Egyéni összetettben a hatodik helyen zárta a versenyt, míg a sprint számban a kilencedik lett. Diákolimpián is szerepeltek a gyulai tekések, az Erkel Ferenc Gimnázium tanulója, Házi Márk diákolimpiai bajnok lett, míg Schriffert Dominik (5. Sz. Ált. Isk.) a negyedik helyen végzett korosztályában. A legnagyobb öröm a klub életében, hogy Házi Márk a magyar válogatott U18-as csapatkapitányaként részt vehetett a Németországban megrendezett teke-világbajnokságon, ahol a TANDEM versenyben, Lendvai Andrással (Pápa) az oldalán, világbajnoki bronzérmes lett. A csapatversenyben nem szerepeltek jól a magyarok, viszont Márk gurította a legjobb eredményt közülük: 578 fát. A tekecsapat nevében ezúton szeretném megköszönni mindazoknak, akik valamilyen formában támogatták és segítették a csapat munkáját a bajnokság és a felkészülés során. Külön köszönet a polgármesteri hivatalnak és Gyula Város Önkormányzata Képviselő-testületének – nyilatkozta lapunknak Baksa Imre.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)