Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Ma lejárt a határidő, avagy bizottság vizsgálhatja Bod Tamás vagyonnyilatkozatát

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • M-P. J.HÍREK • 2015. április 30. 14:50
Ma lejárt a határidő, avagy bizottság vizsgálhatja Bod Tamás vagyonnyilatkozatát
A Fidesz szerint Bod Tamás teljesen hülyének nézi a gyulai embereket
Egyre kínosabb magyarázkodásba bonyolódik Bod Tamás vagyonnyilatkozata kapcsán – vélekedik a gyulai Fidesz. Bod teljesen hülyének nézi az embereket, például akkor, amikor saját magát, az átlagon felüli színvonalon élő pártkatonát a közmunkások nehéz élethelyzetéhez hasonlatosnak próbálja beállítani – olvasható a Fidesz mai sajtóközleményében. Az Együtt politikusának máig kellett volna eleget tennie a vagyonnyilatkozat-módosításnak. A bizottsági vizsgálat precedens értékű lehet Gyulán, mivel korábban képviselői vagyonnyilatkozattal kapcsolatos ügy még nem került bizottság előtt napirendre. Ez több kérdést is felvet. Egyáltalán mit állapíthat meg, és meddig mehet el ilyen ügyben egy önkormányzati bizottság? Azonkívül, hogy megállapítja valamelyik fél igazát, milyen szankcióra van lehetősége? Ha netán kiderül, hogy valami nincs rendben a vagyonnyilatkozattal, milyen hatóságok vizsgálhatják tovább a kérdéses ügyet? Ha valóban elindul Bod Tamás vagyonnyilatkozata kapcsán a bizottsági vizsgálat, érdekes fejleményekre lehet majd számítani.
____Eredeti-bodmibolel_ill.jpg

Képünk illusztráció

Fotó: Gyulai Hírlap

Egyre kínosabb magyarázkodásba bonyolódik Bod Tamás vagyonnyilatkozata kapcsán – vélekedik a gyulai Fidesz. (A történet ezzel a sajtótájékoztatóval kezdődött – A Szerk.) Az Együtt gyulai politikusról nem tudni, miből él. Bod teljesen hülyének nézi az embereket, például akkor, amikor saját magát, az átlagon felüli színvonalon élő pártkatonát a közmunkások nehéz élethelyzetéhez hasonlatosnak próbálja beállítani. Egy közmunkás azonban minden bizonnyal szíves örömest cserélne Boddal, aki újszerű autóval jár – olvasható a Fidesz mai sajtóközleményében, amivel Bod április 29-ei sajtótájékoztatójára reagál a jobboldali párt.

Az Együtt–MSZP politikusának vagyonnyilatkozata szerint se munkahelye, se foglalkozása. Jövedelemként mindösszesen 42 190 forint nettó összegű bevételt tüntet fel. A Fidesz szerint ez a bevétel ugyancsak kevésnek tűnik Bod Tamás életszínvonalának finanszírozásához. A gyulai Fidesz ezért felszólította Bod Tamást, hogy április 30-ig a jogszabályi előírásoknak megfelelően, az eljárásrendet betartva, módosítsa vagyonnyilatkozatát.

Az Együtt politikusának máig kellett volna eleget tennie a vagyonnyilatkozat-módosításnak. A Gyulai Hírlap kérdésére Bod Tamás megerősítette, nem módosította vagyonnyilatkozatát. Kónya István, a Fidesz politikusa korábban azt nyilatkozta, amennyiben Bod nem módosítja vagyonnyilatkozatát, a gyulai önkormányzat humán- és társadalompolitikai bizottságánál kezdeményezik annak felülvizsgálatát. A bizottság vizsgálata precedens értékű lehet Gyulán, mivel korábban képviselői vagyonnyilatkozattal kapcsolatos ügy még nem került bizottság előtt napirendre. Ez több kérdést is felvet. Egyáltalán mit állapíthat meg, és meddig mehet el ilyen ügyben egy önkormányzati bizottság? Azonkívül, hogy megállapítja valamelyik fél igazát, milyen szankcióra van lehetősége? Ha netán kiderül, hogy valami nincs rendben a vagyonnyilatkozattal, milyen hatóságok vizsgálhatják tovább a kérdéses ügyet? Ha valóban elindul Bod Tamás vagyonnyilatkozata kapcsán a bizottsági vizsgálat, érdekes fejleményekre lehet majd számítani.

A Fidesz szerint Bod Tamás nem csak jövedelmi adatokat titkolhat el, hanem a vagyonnyilatkozatát is rosszul, pontatlanul töltötte ki. Bod ugyanis jövedelménél kizárólag a képviselői tiszteletdíját tüntette fel, holott a nyomtatvány egyértelműen rögzíti: „képviselői tiszteletdíjon kívüli adóköteles jövedelmek” feltüntetése kötelező. Tehát csak azt írta be, amit nem kell. A jövedelem rovatban ráadásul mindenütt szerepel, hogy azt bruttóban kell megadni. Bod ennek ellenére a nettó összeget írta be. Ez újabb kérdést vet fel: hogyan akar bonyolult közügyekben, akár közpénzek gondos felhasználása tárgyában felelős döntést hozni az, aki még saját vagyonnyilatkozatát sem tudja helyesen kitölteni – vélekedik a Fidesz. A párt sajtóközleményét az alábbiakban olvashatják el.

* * *

Egyre kínosabb magyarázkodásba bonyolódik Bod Tamás, az Együtt nevű 1%-os támogatottságú párt helyi politikusa vagyonnyilatkozatának hiányosságai kapcsán. Láthatóan ismét érzékeny pontjára tapintottunk. Pedig csak arra kellene hiteles magyarázatot adnia, hogy miből él, mert ez a vagyonnyilatkozatából nem tűnik ki. Az azonban látható, hogy Bod teljesen hülyének nézi az embereket, például akkor, amikor saját magát, az átlagon felüli színvonalon élő pártkatonát a közmunkások nehéz élethelyzetéhez hasonlatosnak próbálja beállítani. Egy közmunkás azonban minden bizonnyal szíves örömest cserélne Boddal, aki újszerű autóval jár, aki nyilvánosan kérkedik azzal, hogy az önkormányzattól kapott drága laptopja mellett „van másik” drága laptopja is. És persze Bodnak - a közmunkásokkal szemben - nem kell semmilyen munkahelyre bejárnia nap mint nap, mert az nincs neki (legalábbis a vagyonnyilatkozata szerint), valamiből mégis jól él. De vajon miből?

Ebből a szorult politikai helyzetből a maffiabaloldal helyi pártkatonája alaptalan vádaskodással és személyeskedéssel igyekszik kicsúszni, gyűlölködéssel palástolja nyilvánvaló zavarát. Bod szerint a városvezetés „lebzsel”, Magyarországon pedig „maffiaállam” van.

Az elmúlt négy évben a „lebzselő” városvezetés a kormány segítségével összesen 27,4 milliárd forint értékű beruházást valósított és valósít meg Gyulán (pl.: AquaPalota, Implom Iskola, Göndöcs-kert, művelődési központ, Vigadó, új Kohán Képtár, Mágocsi úti óvoda, piaci vásárcsarnok, CSSK épülete, tűzoltólaktanya, Almásy-kastély, ivóvízminőség javító program stb.), új kórházi tömb épül, amelyekkel a város vagyona jelentősen gyarapodik, amelyek élhetőbbé teszik a várost, és amelyek mind magasabb szinten szolgálják a gyulai polgárok érdekeit. Emellett a városvezetés a kormány segítségével kivezette városunkat az adósságcsapdából, és Gyula Város Önkormányzata mára kiegyensúlyozottan, hitel nélkül gazdálkodik.

Persze erről a gyulai választópolgárok már véleményt mondtak tavaly ősszel, amikor 2/3-osnál nagyobb többséggel erősítették meg a városvezetést, és adtak felhatalmazást a további munkára. De ha ez a 2/3-osnál nagyobb támogatottság mégsem az elvégzett munka elismerését, hanem azt jelentené, hogy a városvezetés „lebzsel”, akkor ez pont Bod Tamásra nézve a leglesújtóbb, hiszen őt még a baloldali kispártok szavazóinak 40%-a sem tartja alkalmasnak arra, hogy helyettük városvezető legyen (lásd: választási eredmények). Ha tehát a városvezetés „lebzsel”, akkor a választók szerint Bod egyenesen naplopó, hiszen alternatívaként többszörösen megbukott.

A maffiabaloldal helyi politikusának vagyonnyilatkozatából az ugyan nem derül ki, hogy miből él, azonban szerény szellemi képességei kitűnnek belőle. Bod ugyanis jövedelménél kizárólag a képviselői tiszteletdíját tüntette fel, holott a nyomtatvány egyértelműen rögzíti, hogy csak a „képviselői tiszteletdíjon kívüli adóköteles jövedelmek” feltüntetése kötelező. Tehát csak azt írta be, amit nem kell. A jövedelem rovatban ráadásul mindenütt szerepel, hogy azt bruttóban kell megadni. Bod ennek ellenére a nettó összeget írta be. Ez újabb kérdést vet fel: hogyan akar bonyolult közügyekben, akár közpénzek gondos felhasználása tárgyában felelős döntést hozni az, aki még saját vagyonnyilatkozatát sem tudja helyesen kitölteni?

A fő kérdés persze nem ez, hanem az, hogy miből él Bod Tamás? Ez azért különösen izgalmas kérdés, mert mióta képviselő, már többször is támadást intézett Gyula város és egyes önkormányzati cégek ellen. Ezzel vajon kinek az érdekét szolgálja? Ki fizeti Bod Tamást?

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)