Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Mintegy ötven tüntető mutatott sárgalapot a kormánynak a gyulai Kossuth téren

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • S. E.HÍREK • 2015. április 19. 20:45
Mintegy ötven tüntető mutatott sárgalapot a kormánynak a gyulai Kossuth téren
Bod Tamás: Egy törvényesített lopással terhelt országban élünk
– A korrupciót állami szintre emelni a 21. században, az Európai Unió tagjaként több mint ciki – fogalmazott Bod Tamás, az Együtt választókerületi elnöke a gyulai korrupcióellenes tüntetésen. Az Együtt és az MSZP gyulai szervezetei által szervezett Kossuth téri demonstráción mintegy ötvenen vettek részt.
____Eredeti-_DSC4507.JPG

Korrupcióellenes tüntetés gyulán, a kossuth téren

Fotó: Gyulai Hírlap – Oláh Szabolcs

Bod Tamás beszédében kiemelte: először fordult elő, hogy országszerte mintegy száz településen, köztük három Békés megyei városban, Orosházán, Békéscsabán és Gyulán, egy időben tiltakozzanak a kormány politikája ellen.  

– 2010 előtt is volt korrupció, ne tagadjuk, de nem emelték azt állami szintre – mondta az ellenzéki politikus. Bod Tamás szerint a Fidesz-kormány kisajátította és foglyul ejtette az államot.

– Egy törvényesített lopással terhelt országban élünk, ez ellen emeljük most fel a szavunkat – fogalmazott a választókerületi elnök, majd hozzátette: „tisztességes, normális, klassz országban, megyében és városban szeretnénk élni, ahol nem tolják ki konténerekkel a pénz”.

– Mi került egy gyulai középiskola tantermének az átalakításában 400 millió forintba? – kérdezte. Bod Tamás szerint a térség korrupciós ügyei közé sorolható, hogy költségvetési csalás miatt jogerősen elítélte a bíróság Sarkad polgármesterét. Emellett példaként említette, hogy „a Békés Drén Kft. 2010 óta 70 milliárd forint közbeszerzést nyert el konzorciumi társaival”. A politikus azt is mondta: a korrupcióellenes harc részeként fórumot tartanak Gyulán április 24-én.  

– A Fidesz–KDNP-kormány elviselhetetlenné tette a mindennapi életünket, tudatosan kifosztották, elszegényítették, megalázottá tették az embereket, lenyúlták a magán-nyugdíjmegtakarításaikat, megszámlálhatatlan új adót vetettek ki – fejtette ki Varga Nándor. Az MSZP gyulai szervezetének tagja úgy fogalmazott: „Magyarországon csak akkor lesz jobb az élet, ha a korrupt fideszes brókerkormányt sikerül eltávolítani a hatalomból”.

Mészáros János, a közmunkás-szakszervezet Békés megyei koordinátora szerint a közmunkások „másodrendű állampolgárok, másodrendű munkavállalók és statisztikai adatok”. Beszédében azt is mondta: azt kérik a kormánytól, hogy csökkentse az alapvető élelmiszerek áfáját 5 százalékkal.

A demonstráció végén a tüntetők „Ezt még nem lopta el a Fidesz – Váltsuk le a korrupció kormányát, mielőtt megteszi!” feliratú cetliket emeltek a magasba, ahogy Bod Tamás fogalmazott, sárgalapot mutattak a kormánynak. 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)