Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Miből él Bod Tamás??? – kérdezi a Fidesz Gyulán

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • S. E.HÍREK • 2015. április 15. 13:50
Miből él Bod Tamás??? – kérdezi a Fidesz Gyulán
Kónya István: valami nem stimmel az Együtt és az MSZP gyulai képviselőjének nyilvános vagyonnyilatkozatában
Miből él Bod Tamás? – kérdezi a Fidesz Gyulán. Kónya István, a Fidesz gyulai szervezetének elnökségi tagja Petőfi téren tartott, szerdai sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: „valami nem stimmel” az Együtt és az MSZP gyulai képviselőjének nyilvános vagyonnyilatkozatában.
____Eredeti-fidesz_sajt_bod_1.jpg

A Fidesz "jelképesen kicsomagolta" a baloldali képviselő vagyonnyilatkozatát a Petőfi téren

Fotó: Gyulai Hírlap – Súr Enikő

Bod Tamás az, aki az átláthatóság és a korrupcióellenesség szószólójaként tüntetéseket szervez városunkban, aki ok nélkül, alaptalanul vádaskodik, és ő az, akinek a vagyonnyilatkozata – amely a képviselők átláthatóságának alapdokumentuma – magyarázatra szorul – hangsúlyozta Kónya István.

A gyulai Fidesz elnökségi tagja azt is mondta: Bod Tamás vagyonnyilatkozatából az derül ki, hogy a politikus egyetlen bevételi forrása képviselői tiszteletdíja, ugyanakkor rendelkezik egy nagy értékű személygépjárművel és három befektetési egységhez kötött biztosítással. Ez utóbbiak minimális éves befizetése jóval meghaladja a baloldali képviselő jövedelmét – tette hozzá Kónya István.

– Évi 829 ezer forint fix kiadás áll szemben az 590 ezer forintos fix bevétellel – fejtette ki. A Fidesz arra vár választ Bod Tamástól, hogy miből tartja fenn magát.

– Felszóltjuk a képviselőt, hogy adjon magyarázatot a hiányzó összegre, nyugtassa meg Gyula város közvéleményét, hogy az ő esetében nincs szó mutyiról, háttérpénzről – fogalmazott Kónya István.

– A megtakarításaimból élek, ez a vagyonnyilatkozatomból is kiolvasható – reagált a sajtótájékoztatón elhangzottakra Bod Tamás, aki azt kifogásolta, hogy a gyulai városvezetéstől egyetlen bizottsági posztot sem kapott az általa képviselt baloldali pártszövetség. 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)