Logo
2013. május 20., hétfő,  Bernát és Felícia
 
 
 
 
 
 

Főoldal

KITEKINTŐ
2013. május 20. 07:00
Az Erkeles, aki társaival egy nagyszalontai gyermekotthonnak adományokat és pénzt gyűjtött 2011-ben
Szabó Csaba. Fotó: Pénzes Sándor - gyulavaros.hu
Szabó Csabáról futással kapcsolatban már korábban is hallhattunk (tavaly lefutotta a félmaratont), de nem csak futni szeret, hanem segíteni is másoknak. Ő volt az egyik Erkeles, aki társaival egy...
GYULAI CSILLAGKAPU
2013. május 19. 18:00
A kőzetbolygók, a gázbolygók és a kisbolygók születése
Képünk illusztráció. Forrás: solarsystempartners.com
A bolygók kialakulása közvetlenül a Nap születése után, a körülötte kialakult protoplanetáris korongból indult el. Először a gázbolygók születtek, majd csak utána alakultak ki a kőzetbolygók. A...
ÉLETMÓD
2013. május 19. 13:00
Fogyaszthatják a lisztérzékenyek is, mivel nem tartalmaz glutént
Képünk illusztráció. Forrás: puregoodness.net
A hajdinát a mongol és a török népek ismertették meg Európával. Erre utalnak a népies nevei is: nevezik pohánkának, pogánykának, pogánybúzának, tatárkának, szerecsenbúzának is. Maga a hajdina név is a...
JEGYZET
2013. május 18. 18:00
Életedben ekkor csillant meg először az ötágú vörös csillagon a demokrácia fénye a 4. Számú Általános Iskola egyik kopottas osztálytermében
Mocsár-Pörjés József
A múlt visszaköszön. Mert ez a múlt már csak ilyen visszaköszönős fajta. Azt mondja neked, hogy „Szevasz, Jóska!”, jól megrázza a kezed, közben sandán belemosolyog az arcodba. „Múlt...
SPORT
2013. május 18. 11:00
Városi labdarúgás
Képünk illusztráció. Forrás: santabanta.com
Városi nagypályás labdarúgó-bajnokság eredményei: Gamma Trans UMATO–Attila FC 2-1, Leel-Őssy Kft.–KÖVIZIG FUSZEK 3-2, Gyula Panzió–Gyula Autóház Kft. 0-2, Tróger FC–Közüzem...
SPORT
2013. május 17. 17:00
Labdarúgás
Képünk egy korábbi mérkőzésen készült. Fotó: Gyulai Hírlap - Rusznyák Csaba
Termálosainknak Dragant és Okost kellett nélkülözniük a találkozón. Mindkét fél óvatosan mérte fel játékát, és a mieink sebességet váltva a 32. percben találtak a hálóba, 0-1. A hazaiak fel sem...
HÍREK A GYULAI VÁRFÜRDŐBŐL
2013. május 14. 13:00
 2013. május 17. 13:00
A Castello Wellness és Szaunapark május 17-én, 18-án és 19-én 20 órától 24 óráig tart nyitva
Képünk illusztráció. Fotó: Gyulai Várfürdő - Rusznyák Csaba
A Gyulai Várfürdő éjszakai wellnessfürdőzéssel várja a vendégeket a pünkösdi hétvégén, május 17-én, 18-án és 19-én a Castello Wellness és Szaunaparkba. A létesítmény az éjszakai wellness idején 20...
SPORT
2013. május 16. 13:00
Kézilabda
Képünk illusztráció. Forrás: wikipedia.org
Gyula-Mezőhegyes 46-24 (20-8). Az első félidőben a remek védekezésnek köszönhetően már eldöntötték a fiúk a két pont sorsát. Erőben és játékban magasan felülmúlták ellenfelüket a gyulai játékosok....
HÍREK A GYULAI VÁRFÜRDŐBŐL
2013. május 15. 11:00
Az óriási méretű járműmatricák két héten át népszerűsítik a várost és a Gyulai Várfürdőt
Gyulai Várfürdő Pataki Zita ajánlásával
A népszerű televíziós személyiség, Pataki Zita csábítja Gyulára a HÉV-vel utazókat, valamint a járókelőket a fővárosban és környékén. A Gyulai Várfürdő reklámkampányának arca május harmadik és...
SPORT
2013. május 13. 13:00
Kézilabda
A Gyulai Sportegyesület női kézilabdacsapata. Fotó: Gyulai Hírlap
Egyetlen pont megszerzésének reményében utaztak utolsó bajnoki mérkőzésükre a gyulai lányok Szarvasra, ahol az aktív játékvezetéstől búcsúzó Nyéki László–Szikszay Sándor páros vezényelte a...
HANGÁR
2013. május 19. 18:21
A zenekar több mint harminc banda közül lett a legjobb
Képünk egy gyulai rendezvényen készült. Fotó: Gyulai Hírlap - Rusznyák Csaba
A gyulai Royal Dixieland Band kapta a legjobb zenekarnak járó díjat a 43. Nemzetközi Dixieland Fesztiválon, Drezdában. A 2012-ben Békés megyei zenetanárokból és zenészekből alakult formációt több mint...
HÍREK A GYULAI VÁRFÜRDŐBŐL
2013. május 18. 15:00
 2013. május 19. 17:00
A 25 m-es uszoda a zárás ideje alatt is üzemel
Fotó: Gyulai Várfürdő Kft.
A Gyulai Várfürdő 50 m-es versenyuszodája május 21-től május 26-ig sátorbontás miatt zárva tart – tájékoztatta a Gyulai Hírlapot Sinai-Hajnal Edit, a Gyulai Várfürdő marketingmenedzsere. A...
POMI, A KERTÉSZ
2013. május 19. 07:00
Közterületen csak megfelelő végzettségű kolléga végezhet vegyszeres növényvédelmi munkát
Képünk illusztráció. Forrás: felsofokon.hu
Tisztelt Kertbarátnők és Kertbarátok! Végre ragyogó időben zajlott le városunk hírös virágünnepe. Köszönet érte a jó Istennek és annak sok dolgos embernek, akik mindezt megteremtették szorgalmas...
AKTUÁLIS
2013. május 18. 13:00
 
Válaszolóink Sós Imre és Lakatos András
Válaszolóink Sós Imre és Lakatos András
Sós Imre civil referens: – Adóm egy százalékát logikusan gondolkodva a Zerge Ifjúsági Túrasport Közhasznú Egyesületnek ajánlom fel, mivel én vagyok az elnöke. Nem nagy összegről van szó, de...
KULTÚRA
2013. május 18. 07:00
A Nicolae Balcescu Román Gimnázium tanulója 2. helyezést ért el a Tiszatáj és a Szegedi Egyetem Magazin pályázatán
Repisky Dániel. Fotó: Nicolae Balcescu Román Általános Iskola és Gimnázium
Második helyen végzett Repisky Dániel, a Nicolae Balcescu Román Gimnázium végzős diákja a Szegedi Egyetem újság indulásának hatvanadik évfordulója alkalmából meghirdettet versíró pályázaton. A tanuló...
SPORT
2013. május 17. 15:00
Egyéb információkat Béládi Csabától tudhatnak meg a szülők és gyermekek az alábbi telefonszámon: 06/70 382-7560
Képünk illusztráció. Forrás: fehervarpolo.ne.hu
Újabb sportággal ismerkedhetnek meg a gyerekek Gyulán! Hétfőtől péntekig, mindennap 18 órától a várfürdőben, a fahídnál várják a 2002-es vagy annál fiatalabb, vízbiztos fiúgyermekeket, akik...
SPORT
2013. május 16. 15:00
Tenisz
Képünk egy korábbi mérkőzésen készült. Fotó: Gyulai Hírlap - Rusznyák Csaa
A Tenisz Szabadidő Sport Klub férfi felnőtt csapata újabb két mérkőzését játszotta le a hétvégén. Mindkét OB II-es találkozója a fővárosban volt, szombaton a Normafa TC együttesével mérkőztek. Az...
HANGÁR
2013. május 16. 11:00
Metal kategóriában a megmérettetés júniusban lesz az A38 hajón
SnailGardN. Fotó: Gyulai Hírlap
A közelmúltban, a Gyulai Hírlap Hangár című könnyűzenei rovatában beszámoltunk arról, hogy több gyulai zenekar is indult az A38 Hajó és a Szerencsejáték Zrt. Talentométer néven futó országos...
KULTÚRA
2013. május 14. 11:00
Gyula 36 településsel együtt csatlakozott az Országos Rajzfilmünnephez
Antovszki Tamás Szélforgó című műsora a gyulai könyvtárban. Fotó: Mogyoróssy János Városi Könyvtár
Idén is csatlakozott a gyulai Mogyoróssy János Városi Könyvtár az Országos Rajzfilmünnephez. A nagyszabású rendezvény keretében hazánk 37 városában, közel 70 helyszínen vetítettek május 12-én népszerű...
SPORT
2013. május 13. 11:00
A hétvégén, május 19-én ismét felbőgnek a motorok Gyulán, a krosszpályán
Ifj.Gyepes Mihály. Fotó: Gyulai Hírlap
Áprilisban megkezdődtek az idei évi motokrossz bajnokságok, az Utánpótlás Országos Bajnokság, Senior és III. osztály Kupa eddig lezajlott két fordulóján álltak rajthoz a Gyulai MRT egyesület...
SZAVAZÁS
Szavazás
Kinek adta adója 1%-át?
A mentőknek, vagy más segítő szervezetnek
Valamelyik egyháznak adtam
Gyermekeket segítő alapítványnak
Az állatvédőknek, a zöldeknek
Nem fizetek adót
GÖNDÖCS-KERT ÉS KÖRNYEZETÉNEK INTEGRÁLT FEJLESZTÉSE
Az Új Széchenyi Terv keretében valósul meg a DAOP-5.1.2/A-09-2f-2012-0001 azonosítószámú, Gyula, Göndöcs-kert és környezetének...
GYULA–ELEK IVÓVÍZMINŐSÉG-JAVÍTÓ PROGRAM
Egészséges ivóvíz minden gyulai és eleki háztartásban Az Új Széchenyi Terv keretében valósul meg a KEOP-1.3.0/09-11-2011-0017...
MÁGOCSI ÚTI ÓVODA FELÚJÍTÁSA ÉS BŐVÍTÉSE
A Mágocsi Úti Óvoda kapacitásbővítése, korszerűsítése című projekt elősegíti a vidéki oktatási infrastruktúra fejlesztését,...
ÚTÉPÍTÉS DÉNESMAJOR ÉS NAGYZERÉND KÖZÖTT
Gyula Város Önkormányzata és Zerénd községi tanácsa úgy döntött, hogy újjáépíti a közúti kapcsolatot a két település között. Az...
A GEOTERMIKUS ENERGIA HASZNOSÍTÁSA ROMÁN–MAGYAR REGIONÁLIS EGYÜTTMŰKÖDÉS KERETÉBEN
A „GEO-THERMIC PROJEKT” célja Gyula és térsége geotermikus adottságainak vizsgálata, a lehetőségek felmérése,...
EURÓPAI ISKOLA ÉPÜL GYULÁN
A város fejlődése szempontjából jelentős eseménynek tartjuk az Implom József Általános Iskola épületbővítését és felújítását. Az...
TELEPÜLÉSI SZILÁRDHULLADÉK-LERAKÓ REKULTIVÁCIÓJA
A gyulai települési szilárdhulladék-lerakó rekultivációjára vonatkozó műszaki beavatkozás célja, a lerakóból származó, a...
2013. május 20. 11:00
Május 23-án 15–18 óráig dr. Görgényi Ernő és Gajda Róbert a posta előtt
2013. május 19. 14:00
Kónya István: 2007 óta folyamatosan szépül a tó környezete
2013. május 18. 16:23
Harmadik alkalommal ad otthont a kastélynapoknak a hosszú hétvégén az Wenckheim-Almásy-kúria
2013. május 17. 18:00
Sós Imre: A rendszert úgy dolgozzuk ki, hogy okostelefonnal is elérhetőek legyenek az információk
2013. május 20. 13:00
A kecsketej literje 350 forint, egy kilogramm kecskesajt 3000 forintba kerül
Tejnézőben a gyulai piacon. Fotó: Gyulai Hírlap - Súr Enikő
Egy korábbi piaci körutunk alkalmával a tejtermékeket vettük górcső alá. Házi tejfölt, túrót, tehéntejet, sőt kecsketejet és...
2013. május 14. 11:00
Gyula 36 településsel együtt csatlakozott az Országos Rajzfilmünnephez
2013. május 11. 14:02
T. Kiss Tamás Frontvonalban című mikrotörténelmi kötetét mutatták be a gyulavári kastélyban
2013. május 09. 11:00
Szélforgó címmel zenés irodalmi műsort ad Antovszki Tamás 11 órától a könyvtárban
2013. május 09. 17:00
A könyvet bemutatja és a beszélgetést vezeti dr. Görgényi Ernő, Gyula város polgármestere
2013. május 18. 07:00
A Nicolae Balcescu Román Gimnázium tanulója 2. helyezést ért el a Tiszatáj és a Szegedi Egyetem Magazin pályázatán
Repisky Dániel. Fotó: Nicolae Balcescu Román Általános Iskola és Gimnázium
Második helyen végzett Repisky Dániel, a Nicolae Balcescu Román Gimnázium végzős diákja a Szegedi Egyetem újság indulásának...
2013. április 20. 10:00
Tátrai Tibor: Az ember mindig jót akar, aztán sikerül valahogy
2013. április 01. 13:00
Dóczi Ferenc: Ha még egyszer kellene kezdeni, én akkor is csak ezt vállalnám
2013. március 10. 10:00
Szirtes Edina „Mókus”: Amit a zene nyelvén improvizációnak nevezünk, emberileg is felszabadít
2013. február 17. 13:00
Póka György: Bennem van a késztetés, hogy ábrázoljam az élet szépségeit
2013. május 12. 10:00
Szűcs Gergely: Szeretem azt látni, amikor egy betegen, elesetten érkező állat gyógyultan távozik
Szűcs Gergely, vagyis Gergely nővér. Fotó: Gyulai Hírlap - Rusznyák Csaba
A gondos állattartók már jó eséllyel találkoztak vele, az állatorvosi rendelőben éppúgy, mint házhoz történő kiszállás során....
2013. május 17. 15:00
Egyéb információkat Béládi Csabától tudhatnak meg a szülők és gyermekek az alábbi telefonszámon: 06/70 382-7560
2013. május 18. 11:00
Városi labdarúgás
Képünk illusztráció. Forrás: santabanta.com
Városi nagypályás labdarúgó-bajnokság eredményei: Gamma Trans UMATO–Attila FC 2-1, Leel-Őssy Kft.–KÖVIZIG FUSZEK 3-2,...
2013. május 11. 18:00
Miért vagyunk hajlamosak felmagasztalni más országok mentális érzékenységét?
2013. május 04. 18:00
„…csapjad össze a mancsodat!”
2013. április 27. 18:00
Hallgassunk bölcs édesanyáinkra, és örüljünk minden egyes napnak, amiből tanulhatunk!
2013. április 20. 18:00
Nem tekintek nosztalgiával a „három T” elvére épült kultúrpolitikai rendszerre sem, meg az akkori sajtóvezetőkre sem
2013. május 18. 18:00
Életedben ekkor csillant meg először az ötágú vörös csillagon a demokrácia fénye a 4. Számú Általános Iskola egyik kopottas osztálytermében
Mocsár-Pörjés József
A múlt visszaköszön. Mert ez a múlt már csak ilyen visszaköszönős fajta. Azt mondja neked, hogy „Szevasz, Jóska!”, jól...
2013. május 12. 13:00
A leveléből készült tea reumás bántalmakra nagyszerű gyógyír
2013. május 05. 14:00
A levelek forrázata illóolaj- és cseranyagtartalmuknál fogva fertőtlenítő, baktériumölő, gyulladást gátló hatásúak
2013. május 04. 15:00
Dr. Fehér László: Mindenkinek ajánlom, ne a betegségkereséssel foglalkozzon, hanem az egészségre törekedjen!
2013. május 19. 13:00
Fogyaszthatják a lisztérzékenyek is, mivel nem tartalmaz glutént
Képünk illusztráció. Forrás: puregoodness.net
A hajdinát a mongol és a török népek ismertették meg Európával. Erre utalnak a népies nevei is: nevezik pohánkának, pogánykának,...
2013. május 16. 11:00
Metal kategóriában a megmérettetés júniusban lesz az A38 hajón
2013. május 09. 17:36
A duó előadásában főleg mai, angol nyelvű popslágerek unplugged-jellegű feldolgozását hallhattuk
2013. május 08. 09:00
A gyulai dobos az elmúlt évben második helyezést ért el rangos zenei vetélkedőn
2013. május 07. 16:50
A Rondella terasz melletti színpadon először a 2009-ben alakult SnailGardN kezdett
2013. május 19. 18:21
A zenekar több mint harminc banda közül lett a legjobb
Képünk egy gyulai rendezvényen készült. Fotó: Gyulai Hírlap - Rusznyák Csaba
A gyulai Royal Dixieland Band kapta a legjobb zenekarnak járó díjat a 43. Nemzetközi Dixieland Fesztiválon, Drezdában. A 2012-ben...
 
 
Gyulai apró
Gyulai apró
Archívum
Archívum
Keresés
Keresés
Fotó galéria
Fotógaléria
Video galéria
Videogaléria
Webáruház
Webáruház
Szavazás
Szavazás
---Címlap