Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Vetélkedő a téli ünnepkörről

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • K. I. • MAGAZIN • 2016. december 07. 10:45
Vetélkedő a téli ünnepkörről
Hírek a Gyulai Implom József Általános Iskolából
____Eredeti-implom_vetelkedo1.jpg

Vetélkedő az Implom könyvtárában 

Fotó: Gyulai Hírlap – Somogyi Zoltánné Kónya Ildikó

A Gyulai Implom József Általános Iskola könyvtárába újabb vetélkedőre invitáltuk a gyerekeket. A téli ünnepkörhöz kapcsolódó játékos feladatokra a harmadik évfolyamosok kaptak meghívást.

A változatos fejtörőket december 1-jén délután oldották meg a tanulók. Már a csapatnevek is sejtették, hogy mihez kötődnek majd az egyes játékok: Advent, Luca napja, Mikulás és Szilveszter. Különböző nehézségű rejtvényeket, találós kérdéseket, logikai feladványokat, kirakókat kellett megoldaniuk. Jókat nevettünk, ahogy a dobókockával „hatost” gurítók késsel és villával próbálták bontogatni a Sport szeletet.

Amíg a zsűri javított és pontozott, addig a vetélkedő feladatait összeállító Miklós Gáborné nyugdíjas tanító néni versekkel és téli dalokkal szórakoztatta a gyerekeket.

A kilenc feladat végére szoros mezőny alakult ki. Minden csapat ajándékokkal és emléklappal térhetett vissza az osztályába, ahol örömmel számoltak be a vidám délutánról. A feladatlapokat is magukkal vihették, hogy az osztálytársaiknak is megmutassák a fejtörőket, és mindenki tanulhasson belőlük.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)