Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Megvendégelték a nagycsaládosokat Mikulás napján

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Sz. E.MAGAZIN • 2016. december 07. 11:10
Megvendégelték a nagycsaládosokat Mikulás napján
Ruhát és édességeket osztottak szét a rászorulók között a gyulai családsegítő központban
____Eredeti-alap.jpg

Mikus Éva 

Fotó: Gyulai Hírlap – Szabó Eszter 

Mikulás-napi vendéglátást szerveztek a rászoruló nagycsaládosok számára december 6-án a gyulai családsegítő központ Jókai utcai épületében. Az eseményen meleg ruha és finom ételek várták a szerényebben élő fiatalokat és időseket.

Az esemény szervezője, Mikus Éva lapunknak elárulta: rendszeresen szerveznek hasonló találkozókat, ahol mindig jut egy-két hasznos holmi és finom falat a megjelenteknek. 

– A központ dolgozói ezúttal nagyjából 20 családot értesítettek, de természetesen ennél jóval nagyobb számban jelennek majd meg, hiszen hozzák a gyermekeiket és a család többi tagját is. Jó érzés segíteni azoknak, akiknek egy ilyen alkalom is sokat jelent, és jó látni az örömöt az arcukon. Ezúttal is Ausztriából hoztunk nekik mindenféle hasznos holmit – tette hozzá a rendszeresen jótékonykodó gyulai hölgy. 

A délutáni összejövetelen főként meleg ruhák és lakástextíliák közül válogathattak a megjelent nagycsaládosok, akik az esemény végén teát, fánkot, édességet és más finomságokat fogyasztottak az esemény támogatónak köszönhetően. 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)