Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Emléktáblát avattak Nádházi János tiszteletére

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Sz. E.HÍREK • 2016. október 27. 16:02
Emléktáblát avattak Nádházi János tiszteletére
M. Szabó András: 60 évvel ezelőtt a Gyulai Forradalmi Bizottság elnökének több ezer szabadságharcos kiáltotta a nevét
Emléktáblát avattak az 1956-os forradalom jubileuma és Nádházi János tiszteletére a gyulai városháza épülete előtt október 27-én, a gyulai önkormányzat és az Október 23. Alapítvány közös szervezésében. A Gyulai Forradalmi Bizottság egykori elnökének emléktábláját M. Szabó András, a város 56-os polgármestere és a jelenlegi városvezető, dr. Görgényi Ernő leplezte le.
____Eredeti-nadhazi_tabla_csuszi.JPG

Az emléktáblát dr. Görgényi Ernő és M. Szabó András leplezte le 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

Nádházi Jánosnak és a hatvanadik évfordulónak állítunk most emléket – tájékoztatott az esemény apropójáról Bagyinszki Zoltán, az Október 23. Alapítvány kuratóriumának elnöke. – Ő a Gyulai Forradalmi Bizottság elnöke volt annak idején, és az itteni erkélyről beszélt a tömeghez, nyugtatta őket, és fontos szónoklatot intézett hozzájuk. Ennek köszönhető, hogy annak idején a helyi események különösebb atrocitás nélkül lezajlottak – fogalmazta meg Bagyinszki Zoltán

Az esemény szavalattal indult, Adorján András Mi volt 1956, barátom? című versét hallgathatták meg a jelenlevők Bálint Gergely tolmácsolásában.

Az program folytatásában M. Szabó András emlékezett az akkori eseményekre és harcostársára. Kiemelte: egy olyan embernek állítanak most emléket, akinek 60 évvel ezelőtt több ezer szabadságharcos kiáltotta a nevét, és örömmel választották meg vezetőjüknek. 

– Nehéz nekem erről beszélnem, mert ilyenkor az emlékek feltornyosulnak... Az életem egyik legboldogabb pillanata volt, amikor itt a megyeháza erkélyéről Nádházi János elmondta a beszédét, hitet öntött az emberekbe, és bizakodást. Felszólított mindannyiunkat arra, hogy fogjuk meg egymás kezét, és fogadjuk meg, hogy nem lesz bosszúállás. Én az életben még annyi mosolygós, könnyes szemű embert sohasem láttam, mint akkor. Mindenki megígérte, hogy nem lesz bosszú, így nem is lett, pedig akkoriban sokaknak lett volna oka arra, hogy bosszút álljanak – emlékezett vissza az egykori polgármester. 

Az ünnepi beszédet követően az esemény a városháza falán található emléktábla leleplezésével és a szervezők koszorúinak elhelyezésével zárult.  

 

____Eredeti-GYHRCSD_005.JPG

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)