Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Gyerekeknek tartottak egészségnapot a gyulavári kastélyban

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Sz. E.MAGAZIN • 2016. október 18. 16:23
Gyerekeknek tartottak egészségnapot a gyulavári kastélyban
Az óvodások a helyes táplálkozásról tudhattak meg többet
Szórakozz az egészségedért címmel rendeztek előadást gyermekeknek a gyulavári kastélyban október 18-án. Az esemény egy négyállomásos programsorozat része, ezúttal Pepe Manó mesélt a hisztiről, majd egy egészségről szóló előadást is meghallgathattak az ovisok.
____Eredeti-GYHRCSD_006.JPG

A gyerekeknek Pepe Manó tartott szórakoztató előadást 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

A különleges nap a helyi nagycsoportosok számára 9 órakor indult, amikor Baracsi István Pepe Manóvá átöltözve bemutatta nekik Hiszti manó történetét. A kis gonosz kobold sok-sok nevetést varázsolt a terembe, mert nála bizony azok a csemeték kaptak elismerést, akik nem ették meg a reggelijüket, vagy földhöz vágták magukat bevásárlás közben.

Oroszné Árgyelán Ilona

– Ez a mese jó lehetőség arra, hogy a kicsik átgondolják ezt a témát, és végül megértsék, miért nem jó hisztizni. Emellett sokszor beleszövöm az egészség témakörét az előadásaimba. Ilyenkor doktor bácsiként jelenek meg, aki olyan mesebeli betegségeket gyógyít, mint például a rosszkedvitisz, amire a legtöbbször sok-sok gombóc fagyit írok fel receptként a gyerekeknek – árulta el kulisszatitkait Pepe Manó.

A szórakoztató és hasznos előadás végén az intézmény vezetőjétől azt is megtudtuk, miért döntöttek az egészségnap megszervezése mellett.

– A Nemzeti Együttműködési Alap által támogatott projektnek négy állomása van. Ezeken a napokon mindig van egy egészségügyi előadás és egy szórakoztató program. Ezúttal az egészséges étrend a téma, október 25-én pedig a felsős korosztályt célozzuk majd meg egy alternatív irodalomórával. Az utolsó előadáson, október 29-én az Országos Rajzfilmünnephez csatlakozva egy újabb tematikus napot tervezünk, ami a kapcsolatokról és a barátságról szól majd – tudtuk meg Oroszné Árgyelán Ilonától.

A nevetéssel és zenével eltelt óra után az apróságok Tarné Kondacs Katalin előadását hallgathatták meg, aki az egészséges táplálkozás jegyében a gyümölcsökről és a zöldségekről beszélt az óvodásoknak. 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)