Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Utazások időben és térben

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • D. J. • KULTÚRA • 2016. október 20. 13:30
Utazások időben és térben
A Czene Ferencről szóló kötet szerzőit október 21-én, a Makadám Kerékpárosok Klubját október 28-án látják vendégül a gyulai könyvtárban
____Eredeti-konyvtar.JPG

A programoknak a Mogyoróssy János Városi Könyvtár ad otthont

Fotó: Gyulai Hírlap – Oláh Szabolcs 

A városi könyvtár olvasói időről időre részesülhetnek az ide látogató vendégek, előadók élményeiből. E beszámolók hol a történelemben, hol a térben kalauzolnak bennünket.

Október 21-én, pénteken 16 órától az időben visszautazva 1956-ról, majd a forradalom és szabadságharc utáni időszakról hallhatnak az érdeklődők a könyvtár földszinti előadótermében. Ekkor ismerhetik meg ugyanis A küldetés címmel a közelmúltban megjelent kötetet, mely Czene Ferenc igaz történetét mutatja be Klinkovics Márta Xénia és Tölgyesi Ágnes tolmácsolásában. 

Október 28-án, pénteken a Világjáró gyulaiak sorozat keretében a Makadám Kerékpárosok Klubja mutatja be kalandozásait a Simonyi-olvasóteremben. A 18 órakor kezdődő esten Bogár Imre, Bozó Béla, Budai János és Kovács István mesél az utazásokról, tapasztalataikról, valamint a kerékpáros életformáról, életérzésről.

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)