Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Gyulán lép színpadra az Alma együttes, Galambos Hajnalka és Rázga Áron

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • MAGAZIN • 2016. szeptember 28. 12:00
Gyulán lép színpadra az Alma együttes, Galambos Hajnalka és Rázga Áron
Programajánló
____Eredeti-alma-egyuttes.jpg

Október 5-én 10 órától az Alma együttes ad koncertet a Művelődési házban

Forrás: player.hu

Mogyoróssy János Városi Könyvtár

Szeptember 30-án 17 órától Tárkány Kovács József a magyar Szent Korona történetéről tart előadást. Az őszi könyvtári hét keretében október 3-án 17 órakor a Boróka Egyesület festőművészeinek alkotásaiból nyílik kiállítás. Az Arcok tükrében című tárlaton Volent Katalin, Sütő Jánosné, Orestyák Jánosné, Kondorosiné Ökrös Julianna, Andruska Anna, Fábián Irén, Szép Mária, Szilágyi Viki festményei tekinthetők meg. A kiállítást Kónya István nyitja meg. Október 4-én 18 órakor a 2016-os Nagy Olvasási Kihívás elnevezésű verseny eredményét hirdetik ki, majd Baracsi István szórakoztató verses zenei estje hallgatható meg. Október 5-én 10 órától diavetítéssel egybekötött kézműves-foglalkozást tartanak. 11 órától 18 óráig minimozin és a Kedvenc mesém elnevezésű foglalkozáson vehetnek részt a gyerekek, az édesanyák pedig babaholmikat csereberélhetnek. Október 5-én 14 órától Puskel Péter újságíró és Puskel Emese tudósító Arad – 1849. október 6. történelmi eseményei címmel tart rendhagyó történelemórát a Simonyi-olvasóteremben. Október 7-én 17 órától Az ismeretlen Kosztolányi című irodalmi és irodalomtörténeti minikonferencián vehetnek részt az érdeklődők. Az este házigazdája Kiss László író lesz. A program vendégei: Bengi László, az Eötvös Loránd Tudományegyetem adjunktusa, Győrei Zsolt író, a Színház- és Filmművészeti Egyetem docense, valamint Bíró-Balogh Tamás, a Szegedi Tudományegyetem irodalomtörténésze. Október 8-án 10 órától Vetési Sándorné segítségével gyöngyöt fűzhetünk a gyermekkönyvtárban. A könyvtári hét időtartama alatt (október 3-8.) a könyvtár nem számol fel késedelmi díjat azokra a könyvekre, amelyeknek már lejárt a kölcsönzési ideje.

Gyulavári könyvtár

Az őszi könyvtári hét keretében október 5-én délelőtt fél tíztől a Vár-Játék tart kreatív játszóházat a gyerekeknek.

Czene-tanya

Október 1-jén, szombaton hatodik alkalommal rendeznek zenei baráti találkozót a Czene-tanyán. A zene világnapja alkalmából szervezett ünnepség szombaton 10 órakor koszorúzással kezdődik a Pfeiffer Ede-emléktáblánál (a Megyeház u. és a Munkácsy utca sarkán). 11 órakor a Czene-tanyán folytatódik a program, dr. Zsigmondné Pap Éva főiskolai docens Pfeiffer Ede Sándorról, a viharsarki zenei élet megalapítójáról tart előadást. A hangverseny után a hallgatóságot meleg ebéddel is megvendégelik.

Almásy-kastély látogatóközpont

Október 1-jén 18 órától Galambos Hajnalka és Rázga Áron romantikus ária- és dalestje várja a műfaj kedvelőit.

Művelődési ház

Október 5-én 10 órától az Alma együttes ad koncertet.

Honvédtiszti emlékmű

Az október 6-ai megemlékezés 11 órakor a díszszakasz bevonulásával kezdődik a honvédtiszti emlékműnél. A himnusz után emlékbeszédet mond a Honvédelmi Minisztérium képviselője, ünnepi műsort ad a Misztrál együttes. Az ünnepség koszorúzással zárul.

Román Kulturális Központ

Október 8-án 10 órakor kezdődik a Magyarországi Románok Kulturális napja.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)