Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Heti premier a Center moziban a Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • MAGAZIN • 2016. szeptember 28. 17:00
Heti premier a Center moziban a Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei
Szeptember 29. és október 5. között a következő filmeket vetítik a Csaba centerben
Világpremier a Center moziban a Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei című szinkronizált amerikai-belga-angol kalandfilm. Jake imádott nagyapja nagyon szeretett füllenteni. Sokat emlegetett gyerekkori emlékei mind olyanok, mint a tündérmesék. A srác nem sokat örököl a nagypapája után: csak pár furcsa feljegyzést – amelyekről hamarosan kiderül, hogy nyomok, amiket követve Jake egy különleges világ felé indulhat el. Még az is lehetséges, hogy az öreg nem volt hazudós, és legőrültebbnek tűnő történetei valóban megestek.
____Eredeti-Vandorsolyom.jpg

RÉSZLET A FILM PLAKÁTJÁBÓL

Forrás: centermozi.hu

18.30-kor Bridget Jones babát vár (szinkr. angol romantikus vígj.). Miután szakított Mark Dacyval, Bridget Jones „boldogan él, amíg meg nem hal” terve nem igazán úgy alakult, mint várta. Negyvenes szingliként úgy dönt, hogy hírproduceri munkájára koncentrál, és régi és új barátokkal veszi körül magát. Most az egyszer Bridget teljesen ura a helyzetnek. Mi baj lehet? Ám Kupidó közbelép, és Bridget megismerkedik egy Jack nevű, jóképű amerikaival, aki úgy udvarol, ahogy Mark Darcy soha. És jön a váratlan fordulat: hősnőnk teherbe esik, de van egy bökkenő: csak 50 százalékos bizonyossággal tudja a babája apjának kilétét.

14.45, 16.45-kor, valamint október 1–2-án 11.00-kor Gólyák (szinkr. amerikai animációs) 3D! Az újszülöttet a gólya hozza. Illetve dehogy. Régen talán így volt, de ma már a gólyák egy multinacionális internetes áruszállító cégnél vállalnak szállítmányozást. Junior a vállalat legsikeresebb tehergólyája, és éppen előléptetés előtt áll, amikor véletlenül működésbe hozza a Babagyártó gépet, amely – hisz ez a dolga – gyárt is egy bűbájos, de engedély nélkül készült kislányt. Junior a gyárban fellelhető egyetlen ember segítségével igyekszik minden nyomot eltűntetni a főnöke szeme elől. Olyat tesz, amit még sosem: elszállítja a babát. Hosszú, kalandos és meghökkentő felfedezésekkel teli útja végén egy család boldog lesz – viszont az egész világ megváltozik.

14.30, 16.30-kor és szombat, vasárnap 10.30-kor Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei (szinkr. amerikai-belga-angol kaland) 3D! VILÁGPREMIER! Jake imádott nagyapja nagyon szeretett füllenteni. Sokat emlegetett gyerekkori emlékei mind olyanok, mint a tündérmesék. A srác nem sokat örököl a nagypapája után: csak pár furcsa feljegyzést – amelyekről hamarosan kiderül, hogy nyomok, amiket követve Jake egy különleges világ felé indulhat el. Még az is lehetséges, hogy az öreg nem volt hazudós, és legőrültebbnek tűnő történetei valóban megestek. Igazán létezik a Sziget, igazán lehet az időn kívül élni, és működik Vándorsólyom kisasszony iskolája, ahova azokat fogadják be, akik kivételes képességeik miatt kívül rekednek az emberi társadalmon. Sajnos az sem volt kitaláció, hogy ez a világ nagy bajban van: és talán éppen Jake az, aki megmentheti. Ha először elhiszi, hogy mi a dolga...

16.00, 18.00, 20.30-kor A hét mesterlövész (szinkr. amerikai western). Adott egy álmos kisváros, Rose Creek, amelyet az iparmágnás Bartholomew Bogue (Peter Sarsgaard) tart elnyomás alatt. A város kétségbeesett lakói, élükön Emma Cullennel (Haley Bennett), egy sor törvényenkívülihez fordulnak segítségért. A csapat tagjai között akad fejvadász, szerencsejátékos és bérgyilkos is: Sam Chisolm (Denzel Washington), Josh Faraday (Chris Pratt), Jóéjt Robicheaux (Ethan Hawke), Jack Horne (Vincent D'Onofrio), Billy Rocks (Byung-Hun Lee), Vasquez (Manuel Garcia-Rulfo) és Véres Aratás (Martin Sensmeier) feladata lesz leszámolni Bogue-gal. Ahogy a végső összecsapásra készülnek, a hét mesterlövész ráébred, hogy amiért küzdenek, az több a puszta fizetségüknél.

20.45-kor Idegpálya (szinkr. amerikai thriller). A középiskolás Vee (Emma Roberts) nem az a kimondottan bevállalós típus, megszokta, hogy inkább csendben, a háttérből figyeli az eseményeket. Egy nap azonban barátai unszolására benevez egy népszerű online közösségi játékra, az Idegpályára, ahol a Nézők határozzák meg, milyen vakmerő feladatokat kell teljesíteniük a Játékosoknak élő, egyenes adásban. Vee a New York-i éjszakában összetalálkozik a titokzatos idegennel, Iannel (Dave Franco), akiről hamarosan kiderül, szintén az Idegpálya játékosa. A Nézők egyből felfigyelnek rájuk és irányításukkal már együtt kell végigcsinálniuk a vadabbnál vadabb feladatokat. A páros néhány óra leforgása alatt óriási népszerűségre tesz szert az internetes szurkolótábor körében. Ám ami ártalmatlan versengésnek indult, hamarosan adrenalintól túlfűtött hajszává alakul – a Nézők egyre követelőzőbbekké, a feladatok egyre veszélyesebbekké válnak. Vee számára pedig már nemcsak a hírnév és a győzelemért járó pénz, hanem annál sokkal drágább dolog: az élete a tét.

15.45, 18.45, 21.00-kor Mélytengeri pokol (szinkr. amerikai katasztrófa) VILÁGPREMIER! Mike Williamsnek (Mark Wahlberg), a Deepwater Horizon olajfúró torony vezető elektrotechnikusának ismét maga mögött kell hagynia feleségét (Kate Hudson) és kislányát. Ezúttal a Mexikói-öbölben megépített óriási úszó szigeten 125 kollégájával együtt (Kurt Russell, Dylan O'Brien és Gina Rodriguez) kell felügyelnie a munkálatokat. Mike hozzá van szokva a kemény munkakörülményekhez és a fizikai igénybevételhez, de ami egy április éjszakán vár rá, arra sem ő, sem a tornyon dolgozók nincsenek felkészülve. Amikor a Deepwater Horizont üzemeltető BP olajcég egyik befolyásos embere (John Malkovich) a kétes teszteredményeket követően kierőszakolja a kísérleti fúrásokat, hirtelen veszélyes gázok törnek át a kutat lezáró betonon. A kifinomult biztonsági rendszer csődöt mond. Hatalmas robbanás rázza meg a tornyot, ami pillanatok alatt pusztító tűzviharrá fajul. Mike-nak és munkatársainak minden bátorságukra és lelkierejükre szükségük van, hogy kijussanak az áthatolhatatlan lángtengerből, és élve elhagyják a süllyedő tornyot.

19.45-kor Toni Erdmann (német-osztrák vígjáték) PREMIER! ART! Ines fiatal üzletasszony, aki csak nemzetközi karrierjének él. Apja, Winfried aggódik lánya steril és boldogtalan élete miatt, és elhatározza: újra vidámságot csempész Ines mindennapjaiba. Műfogsort és parókát ragad, és Toni Erdmannként jelenik meg Ines bukaresti irodájában. Tárgyalásokon, fontos fogadásokon és munkavacsorákon is felbukkan, és egyre kellemetlenebb helyzetekbe hozza lányát. Ines szeretné lerázni Toni Erdmannt, de a férfi nem tágít. Komikus és kínos pillanatok követik egymást, és Ines kezdeti idegessége ellenére kénytelen rádöbbenni, hogy a vidámság és szeretet nélküli élet értéktelen.

14.30, 18.15-kor Ernelláék farkaséknál (magyar dráma) PREMIER! ART! Régi és új konfliktusok törnek felszínre Hajdu Szabolcs díjnyertes filmjében, mikor két egymástól eltávolodott testvér családja hosszú idő után ismét találkozik: Eszter nővére, Ernella családjával egy év után hazatér Skóciából, és Eszterék kénytelenek őket befogadni. A kényszerű együttlét szembesíti a családtagokat egymással, a közöttük feszülő ellentétekkel és saját magukkal is.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)