Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Megtalálták a gyulai vár 1566-os ostromakor bedőlt palánkfal egy részét

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • S. E.HÍREK • 2016. szeptember 23. 20:00
Megtalálták a gyulai vár 1566-os ostromakor bedőlt palánkfal egy részét
A lelet mellett több ágyúgolyót is találtak a régészek
____Eredeti-IMG_0068.jpg

Az idén megnyitott szelvény

Fotó: Incze László 

Jelentős leletre bukkantak a régészek a gyulai vár közvetlen környezetében végzett legfrissebb kutatások során. A szakemberek azt feltételezik, hogy az 1566-os ostrom alatti ágyúzás következtében bedőlt palánkfal egy darabját találták meg.

Liska András, az Erkel Ferenc Múzeum szakmai vezetője hangsúlyozta: a lelet azért számít különlegesnek, mert egy konkrét történelmi esemény nyomait őrzi. A régész elmondta: tavaly szintén hasonló leletre bukkantak, az azonban nem volt ennyire nagyméretű.  

Mint kifejtette, a kutatások célja, hogy akár centiméterre pontosan meg tudják határozni a palánkfal és a bástyák elhelyezkedését. Kiemelte, a mostani feltárás révén újabb történelmi mozaik került a helyére.

Liska András azt is elmondta: a nyomok arra utalnak, hogy az intenzív ágyúzás miatt annyira meggyengült a palánk, hogy a fal szerkezetét alkotó tölgyfaoszlopok egy része eltört, így az építmény egy szakaszon beomlott. Bár az ostrom pontos részletei nem ismertek, a kutatók azt feltételezik, hogy az ágyúzás ütötte résen a törökök benyomultak a vár belső területére.

A szakemberek a kidőlt palánkfal maradványai mellett több ágyúgolyóra bukkantak. Emellett olyan nyomokat is találtak, amelyek azt igazolják, hogy a vár feladását követően a törökök helyreállították a falat, és új cölöpsorokat készítettek.

A múzeum szakmai vezetője az előzményekről beszámolva kifejtette: tavaly ugyan sikerült meghatározniuk az északnyugati bástya elhelyezkedését, azt azonban nem tudták, hogy az hol kapcsolódott a nyugati palánkfalhoz, ezért nyitották meg a fontos leletet rejtő szelvényt. A régészek arra is kíváncsiak voltak, hogy az első, azaz az 1956 és 1961 között végzett műemléki helyreállítás megfelelően történt-e meg.

– Akkoriban átfogóan rendezték a vár környezetét, alakították ki a gyöngykaviccsal felszórt sétányokat. Egy imitált palánkfalat is felhúztak, és a várat övező külső téglafalat is akkor falazták vissza. A legfrissebb feltárás alkalmával a hatvan évvel ezelőtti műemléki rekonstrukció nyomait is megtaláltuk – részletezte Liska András.

 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)