Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Nagy Fruzsinát köszöntötték a babaruhaprogram keretében

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • T. P. MAGAZIN • 2016. szeptember 21. 19:30
Nagy Fruzsinát köszöntötték a babaruhaprogram keretében
A kislányt 16 éves csodának tartják a szülei
____Eredeti-netre.jpg

Nagy Fruzsinát és szüleit Torma Béla ajándékozta meg 

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Péter 

Torma Béla önkormányzati képviselő köszöntötte Nagy Fruzsinát, valamint édesanyját Nagyné Kiss Andreát. A család, a hagyományoknak megfelelően kapott egy Póka György-festményt, valamint a Gyulai Kreatív Varrónők Szövetkezetétől egy babaruhát, amelyen szerepel kicsi neve, születési dátuma, születési súlya és csillagjegye.

Az édesanya elmondása szerint a férjével „16 éves csodának” hívták Fruzsinát.

– 17 éve vagyunk házasok, a kislányunk pedig a 16. évre, spontán fogant meg. Csodának hívtuk, hiszen két sikertelen lombikos beültetésem is volt, az orvosok azt mondták, hogy nem lehet gyermekem – mondta Nagyné Kiss Andrea.

A kislány mindössze 980 grammal és 36 centivel jött a világra, ugyanis 28 hétre és 4 napra született, jóval korábban a tervezettnél. A család elmondása szerint nincs egészségügyi problémája a gyermeknek, de az első két hónap, ameddig nem engedték ki őket a kórházból, nehéz volt.

Az édesanya kifejtette, hogy Fruzsi első ruháit, a Pándy Kálmán kórház koraszülöttosztályának szeretné adományozni.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)