Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Templomból loptak

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • S. E.HÍREK • 2016. augusztus 30. 19:30
Templomból loptak
Rendőrségi hírek Gyuláról
____Eredeti-lopas_policehu.jpg

A lefoglalt ajándéktárgyak 

Forás: Police.hu

Ajándéktárgyakat lopott három nő az egyik gyulai templomból, a helyi rendőrök augusztus 29-én a fürdővárosi autóbusz-állomáson fogták el őket – közölte a Police.hu.

Mint írják, a lopással gyanúsítható nők közvetlenül elfogásuk előtt, valamint két, illetve három nappal korábban is jártak a templomban. A rendőrök az ott működő biztonsági kamera felvétele alapján tudták, kiket kell keresniük, folyamatosan figyelték, hogy mikor jelennek meg az épület környékén vagy a város más részein.

Anyát és lányát a helyi rendőrkapitányság közlekedési járőre akkor fogta el, amikor a Gyuláról Zsadányba tartó buszra akartak felszállni. Harmadik társukat nem sokkal később eleki otthonában állították elő – olvasható a rendőrség honlapján. 

A gyanúsítottak a lopott dolgok egy részét elajándékozták, a többit pedig el akarták adni. A két zsadányi nő lakhelyén a házkutatáskor kulcstartókat, karkötőket és egyéb ajándéktárgyakat találtak a nyomozók. Ezeket lefoglalták, és visszaadják az egyház képviselőjének.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)