Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Ne várd a győzelmet, ha nem találsz be a kapuba

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2016. augusztus 28. 20:00
Ne várd a győzelmet, ha nem találsz be a kapuba
Szekszárdi UFC–Várfürdő-Gyulai Termál FC (0–0) 1–0
____Eredeti-termal_csuszi.JPG

Képünk egy korábbi mérkőzésen készült 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

Labdarúgó NB III.-as mérkőzés, Szekszárd. V.: Antal P. Gyula: Harman–Bogdán, Ferenczi, Kerekes, Zámbori–Okos, Sipos, Polonio-Guerreiro, Nagy–Styecz, Balogh. Vezetőedző: Őze Tibor.

Újra idegenben lépett pályára a Termál FC, méghozzá a nagyra hívatott Szekszárdi UFC csapata ellen. A mérkőzést megelőzően Őze Tibor, a csapat vezetőedzője beszélt a mérkőzésről.

– A rajtunk, az első három mérkőzés árnyalatnyival jobban sikerült pontszámban, mint amire számítani lehetett. Annak ellenére, hogy hazai pályán nem nyertünk, a két idegenbeli győzelem nagyon fontos volt. Úgy gondolom, hogy a Szekszárd ellen nem mi vagyunk az esélyesek. A Szekszárd sok szempontból előttünk jár, és nagyon egységes csapat. Nekünk még mindig vannak hiányosságaink, amit mihamarabb pótolnunk kell. Még mindig ebben a folyamatban vagyunk, építjük a csapatot.

A derbin a gyulai csapat ezúttal is a villámgyors kontratámadásokra rendezkedett be, de sikerült stabillá tenni a középpályát is. A védelem ezen a mérkőzésen is hozni tudta az elvárt szintet, ám amikor hibázott, az rögtön gólt eredményezett. Az első félidőben a gyors támadóknak köszönhetően több gólveszélyes szituációt is kialakított a gyulai csapat, de a befejezés a megszokott módon megint csak nem sikerült. A futball nagy mondása szerint a kihagyott helyzetek megbosszulják magukat. A 61. percben egy védelmi megingást használtak ki a házigazdák, és lőttek Budai révén Harman hálójába (1–0).

A mérkőzés további szakaszában a hazaiak visszavonták játékukat, a fürdővárosiak pedig próbáltak gólt szerezni. Azonban a Szekszárdi UFC ellen tudott állni a nyomásnak, ezzel otthon tartotta a három pontot. A Termál FC pedig biztató vereséggel készülhet a másik nehéz feladatot adó Budafoki MTE csapata ellen. 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)