Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - A Gyulai Barbell is ott volt a legnagyobb hazai páros crossfitversenyen

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2016. augusztus 25. 17:00
A Gyulai Barbell is ott volt a legnagyobb hazai páros crossfitversenyen
Faniszló Máté és Juhász Jácint a 15. helyen végeztek
Double Cross Challange versenyt rendeztek augusztus 20–21-én, Bánkon. A megmérettetés Magyarország legnagyobb nemzetközi páros versenye, amelyen a Gyula Barbell is képviseltette magát fiú-fiú párosban. A csapat tagjai Faniszló Máté és Juhász Jácint voltak, akik az online kvalifikációs versenyen biztosították helyüket.
____Eredeti-IMG_4895.JPG

Képünkön (balról jobbra): Juhász Jácint és Faniszló Máté

Fotó: Gyula Barbell

A verseny két helyszínen zajlott, a versenyközpont Vácon volt, de több feladatot a bánki tónál rendeztek meg. A kihíváson hat feladatsort (WOD-ot) kellett teljesíteniük a versenyzőknek, amiből ötöt mindenkinek végre kellett hajtania. Ilyen erősségi és technikai szempontból is összetett feladatok voltak például az úszás, a terepfutás, a kötélmászás, a farönkkel való kitörés vagy a cipelések. A hatodik feladatsort már csak a legjobb négy páros csinálhatta végig.

A gyulai páros nem jutott a döntőbe, de mivel az egyik WOD-on nyerni tudtak (4. WOD szakításlétra – súlyemelés), a 15. helyen zárták a crosstites megmérettetést.

– A versenyen végig jó hangulat uralkodott, a szervezők nagyon jól megkomponálták a versenyt és a feladatokat. Gratulálunk mindenkinek a szép eredményekhez! – nyilatkozta lapunknak Faniszló Máté, a Gyula Barbell vezetője.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)