Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Családfakutató Klub szerveződött Gyulán

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Sz. E.MAGAZIN • 2016. augusztus 25. 09:30
Családfakutató Klub szerveződött Gyulán
A csoportot közösségi oldalán érhetik el az érdeklődők
A legnépszerűbb közösség oldalon nemrégiben gyulai Családfakutató klub szerveződött. A szervezők elsősorban egy ingyenes, átfogó adatbázis létrehozásában gondolkodnak, főként gyulai családok családfáiból. Úgy gondolják: egy hasonló közösségben a helybéli lakosság és szomszédos városok, települések lakói is könnyen kutakodhatnak majd családi kapcsolódási pontokat keresve.
____Eredeti-alap__20_.jpg

Képünk illusztráció

Fotó: Gyulai Hírlap 

A Gyevnár Erika kezdeményezése nyomán összeállt csapat végső célja az, hogy megyei szintre emeljék a Családfakutató Klub tevékenységét, kapcsolódva az ország családfakutató klubjaihoz. Ebben már a kezdetektől segítségükre van a Magyar Családtörténet-kutató Egyesület (MACSE) is.

–  A gróf Wenckheim család történetével kezdődött minden, lassan húsz évvel ezelőtt. Hihetetlen tudásvágyat éreztem e jelentős főnemesi család  családtörténetének feldolgozásához. Ekkor léptem át először a levéltár ajtaján. Mindent tudni szerettem volna róluk. Ámulatba ejtett a családfájuk is, azaz az úgynevezett családi táblájuk – kezdett bele történetébe a szervező.

–  A Wenckheimekről szóló anyagokat, könyveket bújtam, gyűltek a jegyzetek. Általuk, óhatatlanul más témákba is botlottam. S innentől elindult az érdeklődésem az ismeretlen, ismerős és olykor feldolgozatlan történelmi gyöngyszemeink irányába is. Megszállottá váltam. Elsősorban Gyulához kapcsolódó helytörténeti emlékeket és a letűnt korok történelmi nagyságait próbálom újra, méltó magasságokba emelni. Később, a folyamatos családtörténeti kutatások eredményeképpen fogalmazódott meg egy helyi kulturális közösség, a Családfakutató Klub létrehozásának a gondolata. – tette hozzá.

A szervező azt is kiemelte, hogy mindezeken túl egy temetői adatbázisban is gondolkodnak, amiben elsősorban a felszámolás előtti sírok és a régi, 1900-as évek síremlékeinek adatait dolgoznánk föl. A vezetéknév rákeresésével abban legalább az írásos nyomát megtalálhatjuk majd akár rég elveszettnek hitt rokonainknak is.

Az ingyenes Családfakutató Klub  első alkalommal  szeptember 5-én, hétfőn 17 órai kezdettel a 101-es teremben indul, és heti rendszerességgel tervezik megtartani azt a  gyulai művelődési házban. – Hálás vagyok az Erkel Ferenc Nonprofit Kft.- nek, amiért helyet biztosítanak a klub számára, támogatva ezzel városunk helyi kulturális örökségért való felelősségét és törődését, főként azt a kulturális közösséget, amely létrehozta azt, ahogy Tari Viktornak is, akivel együtt dolgozom ezen, és sokat segít a munkámban – emelte ki Gyevnár Erika.

A csoportról naprakész információkat annak közösségi oldalán találhatnak az érdeklődők, akik az alábbi linken egy kattintással csatlakozhatnak is a helyi családfakutatók közösségéhez: https://www.facebook.com/groups/242545519472690/?fref=nf.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)