Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Gyulai diákok is részt vettek az Anna-bálon

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. G. • MAGAZIN • 2016. július 27. 13:30
Gyulai diákok is részt vettek az Anna-bálon
Szabó Ágnes, Sándor Bernadett, Kecskés Kornél és Rokszin Martin jutalmul kapták a lehetőséget
____Eredeti-anna_bal_mti_bodnarboglarka.jpg

Képünkön (a sor elején): Szabó Ágnes, KECSKÉS KORNÉL, Sándor Bernadett és Rokszin Martin

Forrás: MTI/Bodnár Boglárka 

A július 23-ai Anna-bálon négy gyulai fiatal, Szabó Ágnes, Sándor Bernadett, Kecskés Kornél és Rokszin Martin képviselhette a várost.

Az elsőbálozó gyulai lányok ruhapróbája

Az este a Vaszary Galériában kezdődött, az elsőbálozó hölgyek itt kapták meg a Herendi porcelánból készült nyakéket, majd egy kerti séta után átvonultunk az Anna Grand Hotelbe  mondta Szabó Ágnes, az egyik kiválasztott lány.

– A kiválasztás folyamatánál a legfontosabb az elmúlt években végzett közösségi munka volt. Általában, ha valaki jó a sportban, vagy kimagasló tanulmányi eredménye van, akkor díjazni szokták. Mi pedig szerettük volna, ha a közösség felé nyújtott aktivitásért is kapnak valamilyen elismerést – nyilatkozta a Gyulai Hírlapnak Szabó Enikő, a Mi egy Másért Közhasznú Egyesület szakmai vezetője.

A 191. Anna-bál szépének a 17 éves, szegedi Kriveczky Villőt választották, akinek jutalma egy Viktória-mintás Herendi váza volt. Az első udvarhölgy a Szigetvárról érkező Gorosics Csenge lett, aki egy Rothschild-mintás vázát vihetett haza ajándékul. A második udvarhölgy pedig a balatonfüredi Káplár Fanni lett, aki egy Apponyi-mintás vázát tudhat magáénak. 

 

____Eredeti-annabal.jpg

 

Fotó: Gyulai Hírlap 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)