Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Az operettről a kastélyban

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • KULTÚRA • 2016. július 26. 10:10
Az operettről a kastélyban
Szolnoki Tibor lesz a Nyáresti csevej programsorozat következő vendége
A prózai színház, a népzene, majd a klasszikus muzsika után az operettek világába pillanthatnak be a gyulai Almásy-kastély Nyáresti csevej programsorozatának vendégei, amikor a száz esztendős világhódító útján járó Csárdáskirálynő apropóján a darab rendezője, Szolnoki Tibor Jászai Mari-díjas színművész lesz a vendég.
____Eredeti-szolnoki_tibor_prokulturahu.jpg

Szolnoki Tibor

Forrás: Prokultura

A zenés műfajban mindig is otthonosan mozgó Szolnoki Tibort az operettek mellett a musical világából, a legendás Rock Színház alapító és meghatározó tagjaként (Evita, Sztárcsinálók) is ismerheti a közönség.

A legendás darabok és előadások történeteit július 26-án 19 órai kezdettel osztja meg a gyulai Almásy-kastély kávézójának közönségével. A programon való részvétel díjmentes, asztalfoglalás a 06-66/650-218-as telefonszámon lehetséges.

 

____Eredeti-plakat_szolnokis_nyaresticseve0X1000.jpg

 

 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)