Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Ismét ellátogatott Picicica a Gyulai Várfürdőbe

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. MAGAZIN • 2016. július 24. 19:20
Ismét ellátogatott Picicica a Gyulai Várfürdőbe
A minimaxos családi napon a lovagok és a királykisasszonyok körül forgott minden
____Eredeti-minimaxos_csal_nap.jpg

A gyerekek többféle játékot kipróbálhattak a helyszínen 

Fotó: Gyulai Hírlap – Bimbó Lajos 

A Minimax újra családi napot tartott július 23-án a Gyulai Várfürdőben. A szabadtéri próbák és játékok ismét nagyon népszerűk voltak.Az egész napos rendezvény sztárvendége természetesen a Minimax jól ismert figurája, Picicica volt. Bárhol is bukkant fel a strand területén, mindenhol megrohanták a gyerekek, és elkészülhettek a közös fotók.

Aki tehette, lefotóztatta magát Picicicával 

A várfürdő területe szinte már a nyitástól kezdve tele volt és láthatóan a családok voltak túlsúlyban. Voltak, akik célirányosan jöttek a játékos családi napra.

A próbák és játékok témája a lovagok és a királykisasszonyok körül forgott, ami telitalálatnak bizonyult. A játék során a fürdő területén elhelyezett állomásokon különböző feladatokat kellett a kicsiknek megoldaniuk. Természetesen minden feladat bátorságot és ügyességet kívánt a jelöltektől, de közben az agyukat is megmozgatták a játékosok. Ilyen feladatok voltak például a sárkányölés, a vízhordás, a várépítés és a gyűrűkeresés is. Eközben a kézművessaroknál vagy a bébikuckóban lehetőség volt kicsit megpihenni is. A szülőket pedig be lehetett rakni a szülőmegőrzőbe, ahol ördöglakattal szórakoztathatták magukat az anyukák és az apukák.

Kölcseyné Balázs Máriától megtudtuk, hogy a terveknek megfelelően, kinti feladatokat készítettek a kicsiknek, hiszen a jó időben nem akarták az AquaPalotában megtartani a rendezvényt. A létszámra sem lehetett panasz, hiszen a nyitás után negyed órával már nagyon sokan kapcsolódtak be a játékba. Igyekeztek érdekes és a gyerekeknek is izgalmas feladatokat kitalálni. Ilyen volt a sáros vízben a gyűrűkeresés vagy a pókokkal és kígyókkal telepakolt úton való vízhordás is.

Amikor a kihívások már mind megoldódtak, akkor a jól megérdemelt jutalom sem maradhatott el. Mindenki lefotóztathatta magát hősi öltözetben, a hősnek kijáró kitüntetéssel a Minimax fal előtt, és felírhatta nevét a várfalra.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)