Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Nagy szív egy nagy gitárból

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Oláh Szabolcs • KULTÚRA • 2016. május 25. 15:00
Nagy szív egy nagy gitárból
A gyulai Kultur Caféban Tom Lumen adott koncertet
„Manuális módban” adott koncertet Tom Lumen gitáros május 21-én este a gyulai Kultur Caféban. A gitáros idén megjelent, tíz dalt tartalmazó lemeze a tükörreflexes fényképezőgépek automatikáját mellőző beállításról (manual mode) kapta címét. A hasonlat több szempontból is szemléletes, hiszen polgári nevén Lukásczik Tamás külső kíséret nélkül adja elő több szólamban írt szerzeményeit. És azt is mindösszesen egy szál akusztikus gitáron, az elektronikát csupán segédeszközként használva, hogy a két kezén keresztül hangszerébe áramoltatott lelkét a közönség fülébe, illetve szívébe juttassa.
____Eredeti-GYHRCSD_025.JPG

Tom Lumen a gyulai Kultur Caféban

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

Tom Lumen személyesen fogadta vendégeit a gyulai Erkel Ferenc Művelődési Központ második emeletén. Rövidesen kiderült, hogy kedvessége nem üres gesztus, hiszen koncertjén is egyértelműen kitűnt közvetlen személyisége és alázata. Hangszer, zene és ember felé egyaránt.

Amikor Tamás összeolvadt hangszerével, mintha egy komplett zenekar szólalt volna meg a színpadon. Ám a szemnek első látásra hihetetlen hangzás nem varázslat. Ez a fingerstyle technika, amikor a zenész több szólamban játszik a gitáron: egyszerre hozza a basszust, a ritmust, a harmóniákat, a dallamot. Sőt, az akkordok és arpeggiók között gyakorta még ütőhangszereseket megszégyenítő dobhangzás is felcsendül. Mondani sem kell, hogy ez nem egy egyszerű feladat. Virtuóz legyen a talpán, aki képes rá. A gyulai közönség saját szemével láthatta, hogy Tom Lumen nemcsak ismerője a bravúros technikának, de mestere is. Nem véletlen, hogy Tommy Emmanuel, a fingerstyle stílus világszerte ismert képviselője két magyarországi koncertjére is meghívta közreműködőnek druszáját.

Tom Lumen érdekességként, lépésről lépésre be is mutatta vájtfülű közönségének, hogyan épülnek egymásra a szólamok. Legfontosabb azonban, hogy a technikán túl lelkét is megismerhettük dalaiból, amelyek gondolatokat, érzéseket, hangulatokat és élményeket adaptáltak zenévé.

Tom Lumen már hazánk számos településén fellépett, és több európai nagyvárosban, Berlinben, Bécsben, Pozsonyban is bemutatta tehetségét. Ezúttal városunkban is felcsendült nagy testű és hangú gitárja. Saját szerzeményei között előtűnt a „Kis kece lányom”, és néhány más ismerős dallam is, olyan előadóktól, mint a Queen zenekar, a The Beatles vagy Michael Jackson. Tom Lumen két céllal jött Gyulára: örömből zenélni, és a zenével örömöt szerezni. Mindkettő kipipálva.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)