Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Locsolj, ha nem locsolnak

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Magyari Barna • PUBLICISZTIKA • 2016. március 27. 18:00
Locsolj, ha nem locsolnak
A húsvét az erősebbik nem ünnepe
____Eredeti-magyaribarna.jpg

Magyari barna

Fotó: Gyulai Hírlap

Húsvétkor az alkohol is fokozza a jókedvet. A húsvéttal remekül lehet poénkodni, viccelődni, ráadásul a locsolkodások helyszínein elfogyasztott alkoholos nedűk mennyisége tovább fokozza a férfiak jókedvét. Úgy is fogalmazhatunk: a húsvét az erősebbik nem ünnepe.

Néhány emberrel a napokban saját húsvéti emlékeinkről beszélgettem. Húsvétkor mindig komoly elképzeléseink voltak. Azt terveztük, ha a locsolkodással legalább 500 forintot keresünk, akkor már fél Magyarország édesség- és játékkészletét megvesszük. Ez az óhaj nem is volt teljesen elérhetetlen, hisz negyven éve 500 forint komoly pénz volt. Igaz, akkor ekkora összegért sok lányt, asszonyt kellett meglocsolni, mert a legtöbb helyen 50 fillért adtak. Ha fiatalkorunkban egyik-másik háznál sok női ruhát láttunk kiaggatva, tudtuk, ott biztosan van locsolni való asszony, lány, menyecske. A mi fiatalságunk idején nem a kölnivíz, hanem a vedernyi víz vagy a szódásüveg volt a locsolkodók igazi „fegyvere.”

A kalandok sora szinte kifogyhatatlan. Például rengeteg variáció vetődött fel a kölnivíz hígításával kapcsolatban is. E téren főleg a gyermekek eszköztára volt kifogyhatatlan. Sőt, ha egyik másik hölgy vagy leány tudta volna, hogy mivel locsolták meg, bizonyára eltekintett volna az öntözési manővertől. Mások a tojásokkal kapcsolatban élcelődtek. Húsvéthétfőn mindig két „tojással” indultam locsolkodni. Haza ennek a tojásmennyiségnek a többszörösével tértem. A hites társam mégsem fogadott kitörő lelkesedéssel. Pedig én mindig egyből a hálószoba felé vettem az irányt, ahol persze nem az asszony, hanem a részegség döntött ágyba – mesélte egy 80 év körüli úr.

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)