Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Erkel Cooltourt szerveztek a gyulai művelődési központban

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Sz. E. KULTÚRA • 2016. február 05. 20:00
Erkel Cooltourt szerveztek a gyulai művelődési központban
A gyermekeket lufihajtogatással és álarckészítéssel, a nagyobbakat nyílt próbákkal és előadásokkal várták
Nem első alkalommal csatlakozott a gyulai Erkel Ferenc Művelődési Központ az országosan meghirdetett Kultúrházak éjjel-nappal című programsorozathoz. A tizedik alkalommal meghirdetett eseményt idén február 5. és 7. között rendezték meg a Magyar Népművelők Egyesületének kezdeményezésére.
____Eredeti-GYHRCSD_007.JPG

Lufihajtogatás a gyulai művelődési központ gyermekkuckójában

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

A gyulai programok részeként február 5-én Andor bohóc és lufiállatkái várták az apróságokat a művelődési központ földszinti gyermekkuckójában. Az apróságok a színes figurák elkészültéig farsangi álarcokat is fabrikálhattak a szervezők segítségével.

Andor bohóc lapunknak elmondta: annyi lufiból tekert figurát tud készíteni, hogy össze sem tudja számolni, és az érdekesebb darabokra szívesen megtanítja az arra vállalkozókat is. – Nyáron az utcákon tekerem a lufit, és néha a helyi kórházban gyógyuló gyermekekhez is eljutok, ahová a legtöbbször adományokkal érkezem. Folyamatosan újabb lufikreációkat találok ki, de néhány kérés engem is meglep: a legfurcsább figura, amit tőlem kértek, talán a kamion volt, ami feladta a leckét, de végül elégedett volt vele a kis megrendelő – részletezte Andor bohóc.

A barkácsolás után Pepe manó adta elő gyermekeknek szóló meséjét, őt Fodor György követte, aki a nagyobbaknak tartott előadást a Japánnal kapcsolatos tévhitekről.

Kovács Ágnes, az esemény szervezője lapunknak kiemelte: a nap legfontosabb célja, hogy ráirányítsa a figyelmet a művelődési házakra és azok kulturális tevékenységére, hangsúlyozva azok sokszínűségét és közösségépítő szerepét. – Az idei év témája az élő zene, így a mi intézményünkben a gyermekprogramokat követően a Magyarvárosi Népdalkör és az Erkel Ferenc Vegyes Kar próbáiba nézhet bele minden érdeklődő. Az eseménynek toborzó szerepe is van, a vendégek ezen a napon akár csatlakozhatnak is az énekes közösségekhez – fejtette ki Kovács Ágnes.

Ugyancsak pénteken 19 órától a Körös Táncegyüttes nyilvános próbáiba kukkanthatott bele minden gyulai és környékbeli, és a programon a táncos lábú vendégek akár a színpadon is csatlakozhattak a néptáncosokhoz. Ugyanebben az időpontban a Gyulai Művész Klub mutatkozott be, akik filmvetítést tartottak az érdeklődőknek.

Szombat este a program záróakkordjaként 21 órától farsangi rock and roll és latin buli vár minden zenés kikapcsolódásra vágyót az Erkel Ferenc Művelődési Központban. Az esemény a jelmezben érkezők számára ingyenes.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)