Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - A jelentős mezőnyfölény ellenére sem tudtak gólhelyzetet kialakítani a gyulai labdarúgók

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • D. Sz. • SPORT • 2015. november 21. 14:00
A jelentős mezőnyfölény ellenére sem tudtak gólhelyzetet kialakítani a gyulai labdarúgók
A gyulaiakban nem volt meg az átütő erő
____Eredeti-GYHRCSD_0046.JPG

a gyulai játékosoknak nem sikerült gólra váltani a helyzeteiket 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Várfürdő-Gyulai TFC–Bölcskei SE 0–2 (0–1).

NB III.-as labdarúgó-mérkőzés. Gyula, 150 néző. V.: Brezovai.

Gyula: KajáriKovács T., Gadó, Ferenczi, KerekesBalogh M., Bálint, Sipos, Hegedűs (Burai), Nagy G.Urbán. Edző: Szekeres Lajos.

Még negyedóra sem telt el, amikor váratlanul vezetést szerzett a vendégcsapat, 0–1. A folytatásban a Tolna megyeiek csak a védekezéssel voltak elfoglalva, és kontrákra próbáltak építkezni, a hazaiak viszont a jelentős mezőnyfölény ellenére igazi gólhelyzetet nem tudtak kialakítani. A szünetet követően is ugyanez volt a játék képe. A gyulaiakban nem volt átütő erő, ráadásul az utolsó percekben a vendégek bebiztosították győzelmüket, 0–2.

Szekeres Lajos: – Második hete történik velünk ugyanaz, nyomás alatt tartjuk az ellenfelet, a góllövésig azonban sajnos nem jutunk el, egy-egy hibánkat viszont kíméletlenül góllal büntetik. 

GYULAI HÍRLAP • 2015. november 23. 18:58
A gyulaiakban nem volt meg az átütő erő
Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)