Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - A fővárosban népszerűsítették Gyulát

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • M. B. • HÍREK • 2015. október 06. 11:00
A fővárosban népszerűsítették Gyulát
Ételekkel és élő szóval is kampányoltak városunk turizmusa mellett
____Eredeti-_MG_2891.jpg

Dohányos Mihály és a zsűri

Fotó: Gyulai Hírlap 

– Az ország legnagyobb főzőversenyeinek díjazott csapatait hívták meg az OMÉK szeptember 26-án megrendezett főzőversenyére. Mivel a gyulavári főzőverseny is a rangos hazai versenyek közé tartozik, mi is felkérést kaptunk. A májusi versenyünk díjazottjai közül hat csapatot sikerült kiállítanunk. A Hajdu Zoltánnal, Gyulahús Kft. szárazárú részlegének vezetőjével együttműködve a gyulai kolbászt népszerűsítettük. A Gyulai Turisztikai Nonprofit Kft.-től pedig számos kiadványt kaptunk városunkról, amiket nem csak pusztán letettünk, hogy a kiállítás résztvevői elvihessék, hanem bementük a csarnokba, s élő szóval népszerűsítettük Gyulát. Úgy érezzük, nagy sikert értünk el, mert sokak érdeklődését felkeltettük városunk iránt – közölte érdeklődésünkre Dohányos Mihály.

Balogh Lajos (balról a második) csapata több díjat is elhozott 

Megtudtuk azt is: a főzőversenyen (gyulai kolbászt nemcsak alapanyagnak, hanem díszítésnek használták) a hat gyulai csapat mind a három számban indult, csak azt sajnálták, hogy a negyedik szám, a vadételeké elmaradt, pedig abban különösen erősnek érzik magukat. Ám így is remek eredményekkel tértek haza.

Balogh Lajos képviselő által vezetett Viharsarki betyárok lecsóban első, birkapörköltben második, halászlében harmadik helyezést érték el. Dohányos Mihály és Hajdu Zoltán csapata lecsóban harmadik, Misinkó Géza csapata birkapörköltben harmadik, halászlében negyedik, Rotár Norbert csapata birkapörköltben negyedik, lecsóban ötödik helyezett lett.

Dohányos Mihály kihangsúlyozta: budapesti tartózkodásuk ideje alatt nagyon jó kapcsolatot alakítottak ki az OMÉK szervezőivel, vezetőivel. Ez olyan „tőke”, amit a jövőben Gyula város érdekében kamatoztatni lehet.
Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)