Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Dr. Komjátszeghy Endre teniszemlékversenyt rendeznek a hétvégén Gyulán

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • D. Sz • SPORT • 2015. augusztus 27. 15:00
Dr. Komjátszeghy Endre teniszemlékversenyt rendeznek a hétvégén Gyulán
A rangos eseményre az ország minden tájáról érkeznek sportolók
____Eredeti-tenisz_rosehallresort.com.jpg

Képünk illusztráció

Forrás: rosehallresort.com

Az ország egyik legrangosabb teniszeseményére kerül sor hétvégén az Id. Christián László Városi Sporttelep teniszpályáin, ahol a Dr. Komjátszeghy Endre Emlékverseny keretében mérkőznek meg egymással a versenyzők. A kiemelt versenyre az ország minden tájáról érkeznek sportolók, akik játékát három napon keresztül láthatják a kilátogató nézők.

A küzdelmek péntek délután 14 órakor kezdődnek, majd szombaton és vasárnap folytadnak. A férfiak másodosztályú és harmadosztályú kategóriákban, míg a hölgyek női másodosztályú kategóriában mérhetik össze tudásukat. A legeredményesebb versenyző egy éven át őrizheti a Dr. Komjátszeghy Endre Vándorkupát. Minden érdeklődőt szeretettel várnak a szervezők.

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)