a Kaposvári Egyetem Színházi Intézetének hallgatói a psychében, gyulán
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
A Kossuth- és Jászai Mari-díjas rendező immár örökös tagja a Gyulai Várszínháznak, hiszen 18. éve hozza ide és tárja fel sajátos világát, a szakavatott nézők számára mindig egyfajta minőségi mérceként. A rendhagyó megoldásokhoz és különleges helyszínekhez vonzódó alkotó számára ezúttal a gyulai vár mögötti liget jelentett ideális alkotói terepet. A kedd este fél kilenckor kezdődő előadást a Kaposvári Egyetem Színházi Intézetének hallgatóival egy év munkájának eredményeként készítette el, a diákok pedig maguk is rengeteg ötlettel, zenei és más megoldással, többek között egyikük zenekarának – a Pegazusok nem léteznek nevű formációnak – szerzeményét felhasználva járultak hozzá a produkcióhoz.
A fiatalságról, szerelemről és a gátak lebontása után feltáruló szabadságról szóló műben Weöres Sándor kedvet érzett egy szabadlelkű nőalak, bizonyos Lónyay Erzsébet Mária Psyché életének és világának, fiktív költői életművének megteremtéséhez. Az 1795-1931 között „élt”, sokakat megbotránkoztató és még többeket lenyűgöző nő két világ állandó lakója volt. Apai részről magyar grófi felmenőkkel rendelkezett, anyai ágon az ereiben csörgedező cigányvérrel élte érzéki kalandokban bővelkedő, eseménydús és szélsőségek között csapongó életét. (A történetet Bódy Gábor 1980-ban Psyché I-III.(Psyché és Nárcisz, Nárcisz, valamint Psyché) címmel filmként is leforgatta.)
A bemutató során Vidnyánszky Attila rendezése egy különálló, független élőlénnyé vált, mi folyamatosan lüktetett, pulzált és változott, hol a cselekményt lendítve tovább, hol az érzelmi kifejezést nyomatékosítva. Alexandr Belozub díszlet- és jelmeztervező misztériumjátéknak megfelelő közege, egyértelmű szimbólumai – alma, kasza, méz, képkeret, fehér ruházat stb. – a többrétű jelentéstartalommal bíró mű valamennyi síkján érvényesek.
A szereplők teljesen „belakták” a fákkal dúsított játékteret, hisz hol a tó felől érkeztek vagy épp a háttérben lévő bokrok mögül bukkantak fel, hogy aztán esetenként a fák tetején vagy épp a hirtelen teremtett nézőtér mögött tűnjenek el, ezzel is varázslatukba vonva – olykor külön is megszólítva – a nézőket. Ötletességüket egyszerű kellékeik is alátámasztották, egy egyszerű – ám annál látványosabb – fára húzott vasággyal, tenger hullámaiként szolgáló fekete fóliával, jelzésértékű abroncsos ruhával, gyertyákkal megvilágított glóriával vagy épp óriási méretű fehér képkereteikkel, melyekkel alkalmuk nyílt egy-egy hangsúlyozott mozzanat fókuszálására.
A női résztvevők közösen alkották meg a bonyolult személyiségű Psychét
A naturalisztikus előadásmódot csak még nyomatékosabbá tette a szereplők szimultán játéka és a stafétaszerepek, melyekkel a női résztvevők közösen alkották meg a bonyolult személyiségű Psychét – és valamennyi darabban szereplő női karaktert –, a férfiak pedig szintén változatos játékukkal idézték fel a – nyelvezetben is megmutatkozó – korabeli arisztokratákat.
Példaértékű volt - és tapasztalt kollégáik mellett is bármikor helytálló - a hamvas és üde szereplők koncentrációja, összhangja, erről árulkodott az is, hogy az ősbemutatót a darabban jelentős szerepétől váratlan vakbélműtétje miatt megfosztott Berettyán Nándor csoporttársuknak ajánlották. Remekül oldottak meg valamennyi bonyolult váltást, ezzel segítve elő a darab többrétegű kibontakoztatását.
A szünet nélkül játszott 2,5 órás – több végpontot is kínáló – előadás során hűségesen elhangoztak az örökérvényű weöresi mondatok, a hangsúlyok azonban megkérdőjelezik, hogy a rendező milyen mértékben rendelte alá magát a mű kibontakozásához, avagy apropóul használta azt saját gondolati kinyilatkoztatásának. Az azonban tény, hogy a koncentrátum sűrűségű, komplex mű ilyen időtartamban tálalva nem csupán az előadók, de a közönség figyelmét is próbára teszi.
