Súr Enikő
Fotó: Gyulai Hírlap
A piaci árusok azon kevesek közé tartoznak, akik őszintén és tiszta szívvel örülnek a boltok vasárnapi zárva tartásának, a tapasztalatok ugyanis azt mutatják, hogy a törvény életbe lépése óta egyre többen fedezik fel maguknak újra a nyüzsgő piaci élet semmivel össze nem téveszthető hangulatát.
A standokat hétről hétre végigjárva sokszor nyílik alkalmam elbeszélgetni a helyi és környékbeli termelőkkel, akik gyakran panaszkodnak arra, hogy forgalmuk a multik megjelenése és térhódítása óta folyamatosan apad. Az élet felgyorsulása divatja múlttá tette az egykor szebb napokat látott piacot, a régen oly fontos agora alulmaradni látszik az élelmiszerláncokkal folytatott versenyben. Pedig a piac, ahogy az ókorban és a középkorban, ma is fontos közösségi tér: a vásári forgatagban emberi kapcsolatok születnek.
Ebben az életszagú közegben nem csupán a zöldségek, a gyümölcsök, a tyúktojások, a házi sajtok, a füstölt kolbászok és a napszínű mézek között válogathatunk. Beszélgethetünk. Ha akarunk. Ha kedvünk van hozzá. Mondjuk az evolúcióról vagy a génmódosításról azzal a kedves, ősz öregúrral, aki valaha mérnök volt. Vagy arról, hogyan fosztották eleink a libatollat. Vagy arról, mi a legjobb népi gyógymód a fájós torokra. Vagy arról, hogyan lehetett túlélni a sorkatonai szolgálatot. Vagy egyszerűen csak ügyes-bajos dolgainkról. Az élet csöndes, monoton folyásáról.
Válogassunk hát kedvünkre a piaci ládák alján megbúvó történetek között.
