Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - A gyulai várkertben három napon át színes folklórforgatag várja a látogatókat

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • F. C. • KULTÚRA • 2015. június 26. 23:30
A gyulai várkertben három napon át színes folklórforgatag várja a látogatókat
Tizenhatodik alkalommal nyitotta meg kapuit a Körös-völgyi Sokadalom Gyulán
Végeláthatatlan kirakodóvásár, ezerféle kézműves termék, hagyományos népi játékok és színvonalas színpadi produkciók várják idén is a Körös-völgyi Sokadalom látogatóit június 26. és 28. között, a gyulai várkertben. Az ország egyik legnagyobb népművészeti fesztiválja immáron tizenhatodik alkalommal nyitotta meg kapuit a vendégsereg előtt, hogy a folklór jegyében újfent egy emlékezetes hétvégével ajándékozza meg közönségét.
____Eredeti-IMG_9921.JPG

xvi. körös-völgyi sokadalom

Fotó: Gyulai Hírlap – Fekete Cintia

Bár az elmúlt napokban aligha érezhettük bőrünkön a nyár melegét, a nyitónapon ébredező napsugaraknak hála, június 26-án kellemes idő fogadta a sokadalom első látogatóit. A várkertben sorakozó vásári standoknál a legkülönfélébb kézműves termékekkel találkozhattak az érdeklődők. A bódék között sétálva kerámiák, szőnyegek, népviseletek, ékszerek, hangszerek, fonott, faragott és szőtt portékák csalogatták a népet.

____Eredeti-IMG_9956.JPG

A "régimódi" játszótéren a gyermekek sakkozhattak is

A gyermekek mindeközben számtalan, különleges népi játékban tehették próbára ügyességüket. A „régimódi” játszótéren körhinta, gólyaláb, horgászat, sakk, játszóház, pónilovaglás, memóriajáték és még tucatnyi unaloműző várta a kicsiket.

A délután megnyíló, Mezőberény, Orosháza, Szarvas, Tótkomlós Népi kézműves értékei című kiállításon a vendégsereg a szövés, fonás, fafaragás, hímzés és fazekasság mesterségével is megismerkedhetett. Mindeközben a IX. Országos Gyermektánc Fesztivál esti gálaműsorán fellépő együttesek nyílt táncpróbáinak tapsolhatott a közönség, majd a IX. Határ Menti Összművészeti Fesztivál programjának keretében mesemondók, énekesek, népzenészek és táncosok vették birtokba a színpadot.

A népművészet dél-alföldi ünnepére Csomor Gáborné is kíváncsi volt, aki férjével és két unokájával, Budapestről érkezett Gyulára. A nagymama lapunknak elmondta, családjával minden évben eltöltenek néhány napot városunkban. Bár elsősorban a fürdő miatt érkeztek, színesítve hétvégéjüket, a sokadalomra is kilátogattak.

____Eredeti-IMG_9975.JPG

Tarjányiné Csatári Márta standjánál bicskákat, késeket és ollókat vásárolhat a nép

Ugyancsak üdülni érkezett hozzánk Oláh Mihályné és lánya, Oláh Kitti is. Az édesanya kiemelte, őt mindig is érdekelték a régi hagyományok és a népi kultúra, ezért is szeretett volna szétnézni a fesztiválon. Oláh Mihályné megjegyezte, számára a vásári termékek tetszettek leginkább, melyek mind szép alkotások, hiszen látszik rajtuk, hogy valóban saját kézzel készítették őket.

Tarjányiné Csatári Márta, a Dél-Magyarországi Alkotók Népművészeti Egyesületének képviseletében, Csongrádról érkezett a fesztiválra. Standjánál bicskákat, késeket és ollókat vásárolhattunk, melyeket férjével készítenek. Mint megtudtuk, termékeikkel már a legelső rendezvény óta, minden évben visszatérő résztvevői a gyulai fesztiválnak. Tarjányiné Csatári Márta végül hozzátette, a Körös-völgyi Sokadalmat a szíve csücskének tartja.

 

A XVI. Körös-völgyi Sokadalom további programjai: 

Június 27. szombat

10.00 IX. Országos Gyermektánc Fesztivál – Gyermekjátszó

IX. Határ Menti Összművészeti Fesztivál

10.30 Borostyán Bábcsoport – Újkígyós

11.30 Virtus és parádé! Ki lesz a bajnok? – Játékmester Berta János vándorkomédiás

14.00 VIII. Dél-alföldi Fazekas- és a VII. Dél-alföldi Fafaragó Verseny

15.00 XIX. Békés Megyei Táncosok Találkozója

Közreműködnek: Turul Táncegyüttes – Geszt, Berecske Néptáncegyüttes – Mezőberény, Sarkadi Kis Bokrétások – Sarkad, Kis-Berényke Néptáncegyüttes – Mezőberény, Sarkadi Bokrétások - Sarkad, "Leg a láb" A.M.I. Árvalányhaj Néptánccsoportja – Mezőberény, Harsány Táncegyüttes – Körösnagyharsány, Harruckern Táncegyüttes – Gyula, Gyulai Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola Cimbora Gyermek Táncegyüttese, Sköcök Táncegyüttes – Szarvas, Kis-Sárréti Hagyományőrző Néptáncegyüttes – Okány, Kállai Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola Körösdi Néptánccsoportja – Gyomaendrőd, Csaba Nemzetiségi Táncegyüttes – Békéscsaba, „Leg a láb” A.M.I. Báró Bölönyi József Hagyományőrző Néptánccsoportja – Mezőberény

IX. Határ Menti Összművészeti Fesztivál

18.15 Langaléta Garabonciások – Vásári komédia

20.30 Békés Megyei Néptáncgála a Tószínpadon

Közreműködnek: Balassi Táncegyüttes – Békéscsaba, Balkán Táncegyüttes – Békéscsaba, Belencéres Táncegyüttes – Békés, Eleki Román Hagyományőrző Táncegyesület, Körösmenti Táncegyüttes – Gyomaendrőd, Tabán Táncegyüttes – Békéscsaba, Harruckern Táncegyüttes – Gyula, Berény Táncegyüttes – Mezőberény, Csaba Nemzetiségi Néptáncegyüttes – Békéscsaba

 

Június 28. vasárnap

8.00 Körös-völgyi főzőverseny – szabadtűzön főtt ételek megmérettetése

11.00 A Viharsarok legfinomabb pogácsája – pogácsasütő verseny zsűrizése

12.00 A Körös-völgyi főzőverseny zsűrizése

IX. Határ Menti Összművészeti Fesztivál

10.00 A Berta Műhely bemutatja: Vándorszínház

14.00 VII. Dél-alföldi mézeskalács díszítő verseny

15.00 IX. Határ Menti Összművészeti Fesztivál

Közreműködnek: mesemondók, énekesek, népzenészek, táncosok a határon innen és túlról: Ifjú Bartók Muzsikusok – Békéscsaba, Galagonya Néptáncegyüttes – Bors, Krajcsó Bence – Vésztő, Suttyomba Zenekar, Vincze Levente – Gyomaendrőd, Harruckern Táncegyüttes – Gyula, Szugyiczki Julietta, Német Antal – Zenta, Bartos Zsuzsa – Békéscsaba, Borgula Benedetta – Köröstarcsa, Király Sándor és barátai, Forrai Népdalkör – Nagyiratos, Fülemüle Népdalkör – Körösladány

17.30 Virtus és parádé! Ki lesz a bajnok? – Játékmester Berta János vándorkomédiás

18.30 A Körös-völgyi Főzőverseny, a „Viharsarok legfinomabb pogácsája” – pogácsasütő verseny és a kézműves versenyek eredményhirdetése

19.00 A Balassi Táncegyüttes „Őszülő Halánték” Senior Csoportjának műsora – Kísér a Suttyomba Zenekar

 

A Körös-völgyi Sokadalom teljes időtartama alatt népi kismesterség bemutató, játszóház és népművészeti vásár várja az érdeklődőket: az Artera Alapítvány Székelyudvarhely, a Bajai Kézműves Egyesület – Baja, a Békés Megyei Népművészeti Egyesület – Békéscsaba, a Dél-magyarországi Alkotók Népművészeti Egyesülete – Csongrád, az Iharos Népművészeti Egyesület - Tárnok, a Napsugaras Dél-Tisza Menti Népművészeti és Kulturális Egyesület – Szeged, a Duna-Tiszaközi Népművészeti Egyesület – Kecskemét, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Népművészeti Egyesület – Szolnok, a Hajdú-Bihar Megyei Népművészeti Egyesület – Debrecen, a Bihari Népművészeti Egyesület – Berettyóújfalu tagjainak közreműködésével.

Ismerje meg a kézműves mesterségeket: szövés, fonás, kosárfonás, fafaragás, hímzés, fazekasság, viseletkészítés, kovácsolás. A pásztorművészet tevékenységei: sallang-, és ostorfonás, pásztorkészség-, juhászbot-, állatmegjelölő-, csanak-, fakés-, bárányszoktató készítés.

A rendezvény ideje alatt minden nap íjászbemutatót tart a Kerecsényi Íjász Egyesület.

Az érdeklődők a rendezvény teljes időtartama alatt megtekinthetik a „Mezőberény, Orosháza, Szarvas, Tótkomlós Népi kézműves értékei” című kiállítást.

A gyermekek mindhárom nap alatt régimódi játszótéren ügyességi és népi játékokkal múlathatják idejüket.

Gazdag folklórprogram, magyaros vendéglátás várja a látogatókat.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)