Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Fogyatékkal élők kézművestermékeit állították ki a gyulai Karácsonyi János Katolikus Gimnáziumban

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • F. C. • KULTÚRA • 2015. május 22. 18:00
Fogyatékkal élők kézművestermékeit állították ki a gyulai Karácsonyi János Katolikus Gimnáziumban
Az ÉTA Országos Szövetség vándorkiállítása már 13 éve járja az országot
Gyulára is elhozta vándorkiállítását az Értelmi Sérülteket Szolgáló Társadalmi Szervezetek és Alapítványok Országos Szövetsége. A Szerethetőek című tárlat megnyitóját május 22-én, a kiállításnak otthont adó Karácsonyi János Katolikus Gimnáziumban tartották. A bemutatón fogyatékkal élők készítette kézműves termékeket tekinthetnek meg a látogatók.
____Eredeti-GYHRCSD_0016.JPG

a vándorkiállítás megnyitóünnepségén

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Petróczki Zoltánné iskolaigazgató köszöntőjében kiemelte, mintegy tizenöt diákjuk rendszeresen részt vesz a szövetség által végzett segítő munkában, hiszen jövő évtől valamennyi tanulónak 50 óra közösségi szolgálatot is teljesítenie kell az érettségihez. 

Az iskola diákjainak zenés-verses műsora után dr. Rubovszky László, az ÉTA Országos Szövetség elnöke szólt a jelenlévőkhöz. Mint hangsúlyozta, vándorkiállításnak nevezett termékbemutatójuk már 13 éve járja az országot. A kezdeményezés lényege, hogy ráébressze az embereket arra, hogy értelmileg sérült, fogyatékossággal élő emberek is képesek kézművestermékeket előállítani. Dr. Rubovszky László úgy fogalmazott, a gyártásnak nem az az elsődleges célja, hogy a portékákat kereskedelmi értelemben értékesítsék, hanem az, hogy értelemmel és célokkal töltsék meg sérült embertársaink életét, ezáltal növelve hasznosságtudatukat.

- Érdemes ráébrednünk arra, hogy végtére is minden emberi érték egyforma, nem lehet különbséget tenni emberélet és emberélet között érték szempontjából. Azok, akik ezeket a termékeket csinálták, ugyanolyan értékű, élettel rendelkező felebarátaink, mint bármely más ember – emelte ki dr. Rubovszky László.

Az elnök egy meglepetést is hozott a gimnáziumhoz tartozó óvoda számára. Némely műhelyükben ugyanis a fogyatékkal élők bútorokat is gyártanak, ezért dr. Rubovszky László egy kisasztallal és négy székkel ajándékozta meg az intézményt.

A vándorkiállítás gyulai helyszínén különféle gyapjas állatfigurákat, szőnyegeket, kerámiaedényeket, órákat és gyertyákat tekinthetnek meg az érdeklődők. A kiállított alkotások a debreceni Kincsesláda Szociális és Akkreditált Foglalkoztató Műhelyben készültek el, városunkban pedig két héten keresztül láthatja őket a közönség. 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)