Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Plasztik ördögszekerek

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Oláh Szabolcs • PUBLICISZTIKA • 2015. május 16. 18:00
Plasztik ördögszekerek
Talán ükunokáink megélik, hogy túléli őket egy nylonszatyor
____Eredeti-OlahSzabolcs002.jpg

oláh szabolcs

Fotó: Gyulai Hírlap

Amíg mi, magyarok az 1800-as évek közepén a szabadságharc utáni abszolutizmust nyögtük, a világ sorban fedezte fel a műanyagok fajtáit: a PVC után jött a gumi, linóleum, vulkánfíber és a többi. A Kárpát-medence lakói akkor még nem sejthették, hogy százegynéhány év múlva szinte nem lesz olyan ágazat, ahol ne alkalmaznák a műanyagok vitathatatlan praktikus előnyeit.

Sajnos lebomlási idejük gyakran aránytalanul meghaladja azt az időszakot, amíg használjuk őket: egy kiflit rejtő műanyag tasakkal gyakran csak addig bíbelődünk, míg haza nem érünk a marketből, és rögtön a kukában landol. Jó, ha tudjuk: a plasztikszatyor több száz év alatt bomlik le, és igencsak kétséges minőségben, viszont nagy valószínűséggel túléli ükunokáinkat is. Talán megélik, hogy túlélik őket.

Eddig is hallhattunk a több millió tonnányi hulladékból álló Nagy Csendes-óceáni Szemétszigetről, amelynek területe hazánkénak a többszöröse. Láthattuk elrettentő képek sorát a környezetszennyezésnek: szeméthegyeken kutató gyerekeket, vegyi hulladékban tonnányi haldögszigetet, olajba fulladt állatokat, fóliába akadt madarakat. Persze, szűkebb pátriánkban sokan úgy gondolják, hogy mindez messze van…

A napokban, kora reggel egy gyulai futó kezdte megszokott körét. A hűs, csillogó napkelte mindjárt kellemesebben hatott, miután bemelegedtek az izmok. A Nagyökörjárás felé a flóra képviselői egyre sűrűbben üdvözölték, az ismerős kanyar azonban meghökkentő képet tárt elé. Kifejlett dámbika teteme rajzolódott ki az aljnövényzeten. Agancsa nemrégen még büszkén ágaskodhatott, most piszkosan meredt, akárcsak a fenséges, rőt alapon fehér pöttyös test. Nyitott szájából egy csíkos műanyag szatyor fele lógott ki, kidülledt, megtört tekintete és merev nyelve méltatlan haláltusáról árulkodott.

A sportoló egy pillanatra megállt, majd a horizontra erőszakolta tekintetét, és folytatta útját. Csak most látta meg, mennyi nylonzacskót visz a szél. A színes plasztik ördögszekerek szikráztak a nap gyönyörű ébredésében.

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)