Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Hableányos nyári dallal jelentkezik a gyulai Dirty Slippers

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • O. Sz. • KULTÚRA • 2015. május 05. 09:00
Hableányos nyári dallal jelentkezik a gyulai Dirty Slippers
Az idén 10 éves zenekar koncertjein, és az ősszel megjelenő nagylemezén is hallható lesz az új szerzemény
____Eredeti-dirty_slippers.jpg

dirty slippers

Fotó: Gyulai Hírlap

Újabb dallal jelentkezik a gyulai Dirty Slippers zenekar. Második szerzeményük idén a Hableány című szám, amely a közelgő nyári bulik hangulatát idézi. A Dirty Slippers ebben az évben ünnepli 10. születésnapját, amely keretében országos turnét szervez. Az új nóta a napokban debütált a Petőfi Rádióban, és hamarosan hallhatják a rajongók más magyar, vajdasági és erdélyi rádiók műsorában is.

A Gyulai Hírlapnak Lobó-Szalóky Lázár énekes-gitáros elmondta, a rajongók nemcsak a rádióban és az interneten hallhatják az új dalt, hiszen a jubiláló banda koncertjein is játssza már a nyári hangvételű popslágert. A dal érdekessége, hogy Vígh Arnold hangszerelése folytán a frontember nagyapjának több mint negyven éves tangóharmonikája is megszólal a számban, amelyet saját bevallásuk szerint a zenekar Balaton iránti szerelme ihletett. Lobó-Szalóky Lázár hozzáfűzte, a dal több szempontból is különleges a számukra, és nagy reményeket fűznek hozzá.

A Dirty Slippers együttesnek a tervek szerint ősszel jelenik meg a Múzsa című új nagylemeze, amelyen hallható lesz a Hableány. A dalhoz a nyár elején videoklip is készül. A csapat legközelebb, a 10 éves turné keretein belül május 24-én játszik Gyulán, a Gyulavári Napokon.

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)